Komoly rezsicsökkentés jöhet Szlovákiában

villanyóra
Budapest, 2013. január 8. Bartik József, a Magyar Posta kézbesítője okostelefonja segítségével rögzíti egy villanyóra adatait az egyik IX. kerületi, Toronyház utcai lakóházban 2013. január 8-án. A posta kézbesítői olvassák le januártól az Elmű-Émász csoporthoz tartozó villanyórákat. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Akár 10 százalékkal is csökkenhet az energiahordozók ára Szlovákiában, ha az energiahordozók piaci ára tartósan alacsony marad.
Vágólapra másolva!

A Pravda szlovákiai napilap hétfői számában arról ír, hogy az energiahordozók világpiaci árának csökkenése miatt a lakossági felhasználók rezsiköltsége is csökkenhet.

Jozef Holjenčík, a közműárakat szabályozó hivatal (Úrad pre reguláciu elektronických komunikácií a poštových služieb) vezetője úgy nyilatkozott, nem tudni előre, pontosan mennyivel kerülnek majd kevesebbe az energiahordozók. A napilap szerint azonban, ha az energiahordozók világpiaci ára továbbra is ilyen alacsony marad,

akkor a fogyasztói árak akár tíz százalékkal is csökkenhetnek.

A szennyvízdíjak ugyanakkor emelkedhetnek, hiszen a csatornázási művek sok pénzt fektetett a csatornahálózatok kiépítésébe, a lakosok mégis vonakodnak csatlakozni a rendszerhez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!