A Rolls-Royce 4 milliárd font veszteséggel zárta a tavalyi évet, elsősorban a font gyengülése miatt - közölte a brit hajó- és repülőgép-motor gyártó (a luxusautókat már a német BMW gyártja). A cég árbevétele tavaly 15 milliárd font, egy évvel korábban 13,7 milliárd font volt.
A közlemény szerint
a vállalat veszteségének fő oka az volt, hogy az európai uniós tagságról szóló júniusi brit népszavazást követően a font jelentősen gyengült a dollárhoz képest.
Ez a Rolls-Royce profitját mintegy 4,4 milliárd fonttal csökkentette.
Mérsékelte a profitot az is, hogy a vállalat 671 millió font bírság kifizetését vállalta, és így sikerült megállapodnia az amerikai, brazil és brit hatóságokkal arról, hogy leállítsák a társaság ellen 2013-ban megkezdett, vesztegetés vádjával indított nyomozást.