K&H: a magyar cégek a biztonságra játszanak

családi vállalkozás munka mezőgazdaság felvágott sajt kiskereskedelem bolt üzlet
családi vállalkozás
Vágólapra másolva!
A bankszektorban az alacsony kamatkörnyezet ellenére is a visszafogott hitelkereslet és a növekvő vállalati betétállomány a meghatározó. Ezt a tendenciát a beruházási volumenek lassú emelkedése sem tudja megtörni, hiszen az egyre inkább a beruházási döntések szempontjává váló, vissza nem térítendő támogatások kiszorítják a hagyományos banki hitelfinanszírozást. A K&H tapasztalatai szerint jelentős hitelkeresleti élénkülés elsősorban csak az ingatlanfinanszírozás területén jöhet, valamint az idén megnyíló uniós források az önkormányzati beruházásoknál generálhatnak új hiteligényeket az év második felétől.
Vágólapra másolva!

„A magyar vállalati hitelpiacot egyelőre a visszafogott kereslet jellemzi, a piacon 2008 óta csökkenő tendencia figyelhető meg. Ez jól látszik a vállalkozások megváltozott forrásszerkezetében is.

- mondta Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

Továbbá az új beruházásoknál korábban tapasztalt 30-70 százalék saját forrás-hitel arány mostanra jelentősen eltolódott. Átlagosan a vállalkozások 20-25 százalékban támaszkodnak a saját forrásaikra, 35-40 százalékban támogatásra, és csak 40-45 százalékban bankhitelre.

Ezáltal jelentős az uniós és a kormányzati vissza- és vissza nem visszatérítendő támogatások bankhitelt kiszorító hatása.

A cégek szívesebben használják saját forrásaikat, mint a banki finanszírozást

Az alacsony kamatkörnyezet és a növekvő vállalati pénzeszközök arra ösztönzik a vállalkozásokat, hogy a forgóeszközeiket minél kevésbé bankhitelből finanszírozzák. Ennek hatására

a bankok által rendelkezésre bocsátatott rövid lejáratú hitelek kihasználtsága a korábbi 65 százalék helyett 50 százalék alá csökkent.

Ezt a tendenciát középtávon a növekvő beruházási aktivitás által várhatóan generált többlet működő tőke iránti igény változtathatja meg.

Egy több családi vállalkozásnál probléma, hogy ki viszi tovább a céget dreamstime

A hitelkereslet bővülésére az ingatlanfinanszírozás területén van leginkább lehetőség a lakó- és kereskedelmi ingatlanprojektek dinamikus növekedése miatt, illetve a 2017-ben újra megnyíló uniós források ismét lehetőséget biztosítanak önkormányzati beruházásokra. Ennek hitelkeresleti hatása azonban ez év vége, illetve 2018 első negyedévénél korábban nem várható.

Fókuszban a családi vállalkozások

Hodina Péter szerint középtávon az M&A-piac (összeolvadási és felvásárlási piac) élénkülése is várható.

Egyre több családi tulajdonban lévő vállalkozás életében jön ugyanis el az a stratégiai döntés, hogy az alapító első generáció a sikeres vállalkozását átadja a következő generációnak.

A legfrissebb felmérések szerint a hazai családi vállalkozások kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy a cég a család tulajdonában és vezetése alatt marad az első generáció távozását követően is. Nemzetközi adatok szerint azonban

az első generációról a másodikra mindössze a családok egyharmada, míg másod generációról a harmadik generációra a családok csak egyötöde tudja sikeresen vállalkozását átörökíteni.

Tekintettel arra, hogy Magyarországon a mikrovállalkozások 95 százaléka, míg a közép és nagyvállalatok 20 százaléka minősül családi vállalkozásnak - akik az ország GDP-jének 50-60 százalékát termelik meg - az utódlás vagy a sikeres cégeladás területén nyújtott stratégiai tanácsadásban valamint a nemzetközi és hazai tapasztalatok megosztásában a magyar bankszektor szereplőinek kiemelkedően fontos feladata van.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!