Kisújszállás, 2013. szeptember 16.
Aratásra váró biorizs Kisújszállás határában 2013. szeptember 16-án. A kisújszállási Nagykun 2000 Mezőgazdasági Zrt. az idén 960 hektáron termeszt rizst, melyből 100 hektárnyi a biorizs.
MTI Fotó: Mészáros János
Vágólapra másolva!
Januárban a mezőgazdasági termelői árak 2,6 százalékkal csökkentek az egy évvel ezelőtti szinthez képest, jelentette ma a Központi Statisztikai Hivatal. A növényi termékek ára közel kilenc százalékot esett.
Januárban a mezőgazdasági termelői árak 2,6 százalékkal csökkentek az egy évvel ezelőtti szinthez képest, jelentette ma a Központi Statisztikai Hivatal.
A növényi termékek árának 8,9 százalékkal estek, az élő állatok és állati termékek ára pedig 9,6 százalékos növekedtek.
A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői ára tavaly augusztus óta csökken az élő állatok és állati terméke ára pedig október óta emelkedik éves összehasonlításban.
A gabonafélék ára 12,5 százalékkal, a gyümölcsök ára 3,9, a zöldségféléké 3,6, a burgonyáé pedig 8,8 százalékkal csökkent.
Forrás: MTI/Mészáros János
A tej felvásárlási ára tavaly július óta emelkedik, idén januárjában literenként 94 forint volt.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!