Százezerrel többen dolgoznak, mint tavaly ilyenkor
![eladó bolti eladó bolt](https://cdn.origo.hu/2023/12/194Ez5frUr-6ht-FLCJ2GG2uOTEY8-Wd5fde_Ihe-YM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIzNjE2Y2UxYThiZjQ3YmM4NjlmNDNjY2YzNTFlYWUx.webp)
Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a foglalkoztatottságra és a munkanélküliségre vontakozó adatait.
A 2017. január–márciusi időszakban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 66 ezerrel, 207 ezer főre csökkent.
Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal kisebb, mint tavaly volt,
jelenleg 4,5 százalékos.
Az év első három hónapjában a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 368 ezer fő volt, 106 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
Ez 2,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája
67,1 százalékra emelkedett.
Fontos, hogy a növekedés
az elsődleges munkaerőpiacon történt,
itt a foglalkoztatottak száma 121 ezer fővel nőtt, miközben a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma, valamint a külföldi telephelyen dolgozóké kismértékben csökkent.
A férfiakat alacsonyabb munkanélküliségi ráta, és magasabb foglalkoztatási szint jellemzi, mint a nőket. Esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt mindkét mutatóban, ha az idei első három hónapot vesszük figyelembe.
A 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 38 ezer fővel, 109 ezer főre csökkent. Eszerint a
munkanélküliségi rátájuk 4,4 százalékos.
A munkanélküli nők száma 28 ezer fővel, 98 ezer főre csökkent, munkanélküliségi rátájuk 4,7 százalékos.
A férfiak 73,8 százaléka dolgozik a 15-64 éves korosztályban, míg a nők foglalkoztatási rátája 60,6 százalék.
A fiatal (15–24 éves) foglalkoztatottak létszáma 299 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 28,4 százalék.
A legjobb munkavállalási korú (25–54 éves), valamint az idősebb (55–64 éves) korosztályba tartozó foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája, 82,7 százalék, utóbbiaké 50,1 százalék.
A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 10,3 százalékra csökkent, munkanélkülieken belüli arányuk némileg mérséklődött.
Ebben az időszakban a munkanélküliek egyhatoda ebből a korcsoportból került ki.
A 25–54 évesek és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is csökkent, előbbieké 4,1 százalékra, míg az utóbbiaké 4,3 százalékra.
A munkanélküliségi ráta a 15–74 évesek körében minden régióban mérséklődött.
A legjelentősebb változás Észak-Alföldön következett be, ahol 2,3 százalékponttal, 8,5 százalékra csökkent a mutató értéke.
A munkanélküliségi ráta Közép-Dunántúlon volt a legalacsonyabb (1,9 százalék), míg Észak-Alföldet a kiemelkedő javulás ellenére is a legmagasabb munkanélküliségi ráta jellemezte a régiók között.
A foglalkoztatás szintje a 15–64 évesek körében valamennyi régióban emelkedett, legjelentősebben a 3,6 százalékponttal Észak-Alföldön. A foglalkoztatási ráta
Közép-Magyarországon volt a legmagasabb (71,1 százalék),
míg Dél-Dunántúlon a legalacsonyabb (61,9 százalék).