Rigó Csaba ismertette, hogy az első nyolc hónapban
a nagy értékű közbeszerzési eljárások több mint 88 százalékát nyílt eljárásként folytatták le,
az eljárások 85 százaléka zajlott le eredményesen, amelyekre felhívásonként átlagosan 8 ajánlat érkezett.
A hatóság statisztikái szerint az egyajánlatos eljárások aránya az első fél évben 17 százalék volt, 2016 azonos időszakához képest mintegy 3 százalékkal csökkent.
A közpénzek elköltésének nyilvánossága szempontjából jelentős eredményként értékelte, hogy az első fél évben csaknem
40 százalékkal csökkent a hirdetmény nélküli eljárások száma
az elmúlt év azonos időszakához képest.
Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a közbeszerzésekre vonatkozó valamennyi adat az interneten keresztül elérhető, ezért
az ország a közbeszerzési eljárások átláthatósága szempontjából uniós összehasonlításban az élvonalhoz tartozik,
olyan országokat megelőzve, mint Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország.
A Közbeszerzési Döntőbizottság az első nyolc hónapban 525 jogorvoslati eljárást folytatott le, amelyből 155 esetben állapított meg jogsértést, csaknem 365 millió forint bírságot kiszabva - ismertette.
Rigó Csaba beszámolt arról is, hogy a Közbeszerzési Hatóság a szolgáltató hatóság jelleget erősítve a "napi közbeszerzés" elnevezésű mobilalkalmazást indított el, amelyen
elérhetőek a szervezet weboldalán (www.kozbeszerzes.hu) megtalálható információk, beleértve a napi rendszerességgel megjelenő Közbeszerzési Értesítőt is.
Az elmúlt három hónapban az applikációt aktívan használók száma meghaladta a 2600-at.