A felmérés adatai szerint a magas fluktuációs arány mellett különösen aggasztó, hogy a frissen kiválasztott munkatársak 24 százaléka rövid időn belül elhagyja a céget. Így az alkalmazásukba befektetett költség és energia esetükben sosem térül meg. Egy megfelelően felépített utánpótlásképzési rendszer jelentősen lassíthatja a szervezetben tapasztalható fluktuációt – mondta Szegedi Levente, a Blooment Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Amennyiben a cégek hajlandóak energiát fektetni abba, hogy maguk neveljék ki a munkatársaikat, és például már a gyakornoki pozíciókhoz kapcsolódva is megfelelő mentorprogramokat szervezzenek, már rövidtávon is érezhetően motiváltabb munkatársakkal dolgozhatnak. A vállalati kultúra sokkal kevésbé lesz megosztó, ami alapvetően növeli az alkalmazottak lojalitását.
A fluktuáció visszaszorítása egyre komolyabb hatékonyságnövelő tényező.
A megkérdezett cégek 29 százaléka több mint egymillió forintot költ az új munkatársakra (hirdetés, marketing), és ha a betanítás költségeit is beleszámítjuk, akkor a cégek 35 százaléka saccolt további milliós kiadást, ami az új munkatárs kapcsán jelentkezik.
A termelőiparban és a szolgáltatók körében is mind többször hallani a jelzést arról, hogy egyre nehezebb megfelelő munkaerőt találni a vállalatoknak.
Az egyre szélesebb foglalkoztatási területeken jelentkező munkaerőhiány alaposan megnehezítette a toborzással foglalkozó szakemberek dolgát.
A felmérés eredménye szerint, a vállalkozások 77 százalékának több mint 2 hónapra van szüksége egy megüresedett munkakör betöltésére: 64 százalék 2-3 hónapos, 12 százalék 3-6 hónapos, míg 5 százalék fél évnél is hosszabb átlagos időt jelölt meg a pótláshoz szükséges időként.
A válaszadók 38 százaléka szerint legalább 3-6 hónapra, további 9 százalékuk szerint, több mint fél évre van szükség ahhoz, hogy a betanított munkatárs teljes hatékonysággal dolgozzon, és a betanítás többé ne igényelje más munkatársak extra hozzájárulását tapasztalatátadás, illetve helyettesítések formájában.