Piaci várakozások szerint akár 5-10 százalékkal nőhet idén a kávék és a teák forgalma, ami már tavaly augusztus és idén július között is elérte a
70 milliárd forintot
- írta a Világgazdaság hétfőn.
A Nielsen piackutató adatai szerint egyre népszerűbbek a szemes és a kapszulás kávék, a teák közül pedig a gyümölcsteákat veszik legszívesebben a magyarok.
A lapnak a legnagyobb kereskedelmi láncok képviselői is a
kávé- és a teaeladások élénküléséről számoltak be.
Az Auchannál például e két termékkör forgalma az év első nyolc hónapjában 5-10 százalékkal nőtt, és hasonló tendenciát várnak az év hátralévő részében is.
A CBA-nál is nőtt a kávék forgalma, ami a cég kommunikációs igazgatója szerint elsősorban a
kapszulás termékek 10 százalékos erősödésével
magyarázható.
Hasonló tapasztalatokról számolt be a lapnak a Spar kommunikációs vezetője is, megjegyezve, hogy még mindig 40 százalék az őrölt kávé piaci része-sedése, 38 az instanté, emellett 14 százalék a kapszulásé és 8 százalék a szemeskávéé. A Spar szerint az év egészében a kávé 4-5, a tea 5-6 százalékos forgalomnövekedést érhet el tavalyhoz mérten.