Több mint tízezer embert tiltottak el a cégügyektől

képviselői fizetések, parlament, országgyűlés, aktatáska
Vágólapra másolva!
2016-ban több mint 13 ezer magánszemélyt tiltottak el a cégvezetéstől, ezzel 30 ezer felé emelkedett az eltiltottak száma. 
Vágólapra másolva!

„Még belegondolni is szédítő, hogy

ez is azt mutatja, hogy a cégvezetési kultúrának van még hova fejlődnie hazánkban” – mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Miért tilthatják el a cégvezetéstől?

A cégbíróság jellemzően – jogerősen megállapított – ki nem elégített hitelezői követelések és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilthat el magánszemélyeket a cégügyektől. Az eltiltott személyek lényegében 5 évre eltiltásra kerülnek cégvezetési, cégképviselői jogkörtől és bizonyos típusú tulajdonosi szerepköröktől is, áll az Opten közleményében. Mint írják,

évről évre emelkedik a cégvezetéstől eltiltott személyek száma,

ami egyrészt rávilágít a cégstruktúra gondjaira, ugyanakkor értelmezhető a „gyógyulás” egyik eszközének is. Az eltiltások emelkedése ugyanis egyben a problémás magánszemélyek növekvő arányú kiszűrését is jelenti a rendszerből.

Újonnan eltiltottak száma
2010479
2011702
20121 139
20131 991
20145 147
201512 554
201613 015

Az eltiltások kérdése a nagyságrendje mellett még azért is érdekes, mert a magánszemélyek sokszor nem csak egy céget képviselnek. Ha egy magánszemélyt egyik cégének ügyei miatt eltiltják, akkor elméletben minden kapcsolódó cégénél meg kell jelennie az eltiltás tényének, de a gyakorlat itt sem ilyen egyszerű.

ráadásul úgy, hogy az esetek 90 százalékában az eltiltott személy az egyetlen aláírója a cégnek” – idézi Pertics Richárdot a cég közleménye. Az Opten arra figyelmeztet, hogy a cégeknek nem árt résen lenni, kivel is kötnek üzletet, hiszen egy ilyen szerződés már jogi szempontból is érdekes kérdéseket vet fel, de üzleti szempontból egészen biztosan kimagasló kockázattal járhat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!