Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A rendelkezésre álló információk alapján úgy tűnik, Észak-Korea bámulatosan kreatív akkor, ha kiskapukat kell megtalálnia a tiltó rendelkezések hatásainak csökkentése érdekében, derül ki az SCMP hírportál egyik beszámolójából. Sőt, igen gyakran maga létesíti a kiskapukat, némi segítséggel.
Ahhoz ugyanis, hogy Észak-Korea gazdasága ne dőljön azonnal be, más országok kétes közreműködésére is szükség volt és szükség is van.
Például olyanokra, amelyekkel öröm barterezni. Észak-Korea egyik legfontosabb exportcikke ugyanis a szén, amit főként Kína vásárolt, egészen addig, míg meg nem tiltották azt számára. De még az augusztusi adatok is azt mutatták, az északi óriás többet költött észak-koreai szénre, mint az év elején.
Több mint másfél millió tonnát vásárolt 138 millió dollárért Phenjantól, miközben az ENSZ szankciókat épp akkor terjesztették ki a tengeri halak és a fémek mellé, erre a nyersanyagra is.
Ha vásárolni nem lehet, akkor majd csereberélünk: mikor, mire van nagyobb szükség Kim Dzsongun államában – gondolhatták az érdekeltek. Élelmiszer, technológia, vagy épp nukleáris csapás mérésére alkalmas rakéták alkatrészei.
A cserekereskedelem – úgy tűnik – sokkal egyszerűbb, mint könnyen leleplezhető pénzügyi tranzakciókba bonyolódni.
Így gondolhatják ezt többen is Kínában, például Csi Ju-peng, aki dandongi vállalatával fémtermékeket és szenet vásárolt Észak-Koreától, de valójában – az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának vizsgálata szerint – rakétaalkatrészekkel fizetett azokért.
Az Origo is írt arról, mennyire menő dolognak számít Afrikában a Mansudae Overseas Projects nevű észak-koreai vállalatcsoporttal építtetni gyakorlatilag bármit, amire az ottani fejlődő országokban pénzt tudnak kikanyarítani az állami költségvetésből, és hogy miért szúrt ez szemet a Biztonsági Tanácsnak.
A cégcsoporttal szerződni kivitelezési munkára már lassan egy éve hatalmas feketepontnak számít a nemzetközi közösség szemében. Ami nem is csoda, hiszen így is
nagyjából 100 ezer észak-koreai munkavállaló dolgozik szerte a világon, akik egy amerikai kormányzati jelentés szerint, évente nagyjából 500 millió amerikai dollárral gazdagítják a Kim-család rezsimjét.
De itt is hamar megnyílt az oldalsó bejárat: a Mansudae-nál gyorsan leszerződtek egy kínai építőipari óriással, amely vállalta, hogy átveszi az észak-koreai munkásokat a legújabb namíbiai építkezéséhez. A korlátozások miatt, Észak-Koreának létfontosságú a külföldön dolgozó polgáraitól hazautalt valuta.
Ugyanilyen hatékonyan cselezik ki a kínai termékek embargóját is.
Észak-Korea katonai parádéin azért vonulhatnak fel kínai fejlesztésű katonai járművek, mert azok alkatrészenként, méghozzá civil járművek építéséhez szükséges elemekként érkeznek az országba.
Míg Sinotruk Howo 6x6 jelű katonai járművet hivatalosan nem vásárolhat a rezsim, azt nem tiltja semmi, hogy annak alkatrészei ne érkezhessenek az országba, papíron polgári járművek összeszereléséhez. A katonai vezetés egyes tagjai valószínűleg amúgy sem a korrupcióellenes mozgalmak zászlóvivői.
Egy kínai üzletember 100 ezer dollárt fizetett azért,
hogy egy magas rangú katonatiszt fedezze őt és észak-koreai partnerével közös üzletét – amiből az állam is profitált.
Mindezzel még nincs vége. A találékony észak-koreai vezetés külföldi üzleteit fedőcégek sokaságán átvezetve üti nyélbe, hogy nehezebben tudják a bankszámlákat zárolni. Igen gyakori, hogy kisebb összegű számlák tömegét gyártják le a lebukás elkerülése érdekében. A Glocom például katonai felhasználású kommunikációs eszközöket gyártó vállalat, amely
úgy tudja értékesíteni termékeit a nemzetközi piacon, hogy a kapcsolódó tranzakciókat szingapúri, malajziai és hongkongi fedőcégein keresztül bonyolítja.
Vagy épp Afrikában: Észak-Korea nem csak vesz, hanem el is ad fegyvereket, amiknek Eritreától Ugandán át Botswanáig megvannak a vásárlói a kontinensen.
Az egyik legnagyobb hajtóerő azonban a csempészet. Hála a Dél-Koreával és a Kínával közös határszakaszok szürke- és feketekereskedelmének, valamint az ott működő csempészeknek, az áruforgalom a tiltások ellenére is jórészt zavartalan. De az üzlet a tengeren is zajlik.
Észak-Korea számos nagy tengerjáró hajót regisztrált, amelyek főként Kínával bonyolítanak kérdéses áruforgalmat. Észak-Koreából szállítanak árut Kínába, majd az ott bepakolt javak papírjait Oroszországra vagy más államra hamisítják.
A fedélzeten lévő transzpondereket meghatározott útszakaszokon kikapcsolva hajóznak,
nem csak haza, hanem orosz földre is árut csempészve. Egyes jelentések szerint évekig tartó folyamat lehet az, mire a hatóságok és a nemzetközi ügynökségek az összes, tudomásukra jutott gyanús esetet kivizsgálják.
Minden jel arra mutat, hogy a rendkívül sérülékeny észak-koreai gazdaság a cselezgetések és más országok – elsősorban Kína kettős játszmája – nélkül, az elmúlt években lezajlott növekedés ellenére is, nem húzhatja sokáig, ha hatályban maradnak ellene a szankciók. Észak-Koreában juche-nak (dzsucse; csucshe) hívják azt a nehezen fordítható kifejezést, ami a hivatalos állami ideológia alapeszméjét takarja, és amely az észak-koreaiak önérzetét éppúgy magában foglalja, mint saját gazdasági-társadalmi függetlenségükbe vetett meggyőződésüket.
Kérdés, hogy a Kim Ir Szen nevéhez fűződő ideológia elég lesz-e a katasztrófa elkerüléséhez.
Ri Dzsong Ho (nem összekeverendő a hasonló nevű észak-koreai külügyminiszterrel) szerint nem. Ri 2014-ben családjával együtt döntött úgy, hogy elege van az észak-koreai sajátosságokból, és most Washington államban él. Hazájában magas rangú pénzügyi tisztviselő volt, a legmagasabb, civileknek adható kitüntetést is megkapta. Tevékenyen segédkezett abban, hogy – kínai közreműködéssel – a Kim-rezsim keményvalutához jusson az elmúlt években.
A rezsim egykori építője mostani, első nyilvános egyesült államokbeli szereplésén azt mondta,
Észak-Korea nem folytathatja sokáig a jelenlegi játszmáját.
Szerinte a kereskedelmi szankciók miatt az ország gazdasága hamarosan leszállóágba fordul, és az éhezés reális veszéllyé válik. Úgy látja, még a phenjani vibrálás is látszólagos - tudósított a CNBC.
A háztartások zömében nincs áram, és még a fővárosban is csak napi 3-4 órán keresztül van ellátás.
Ri azt mondja - bámennyire merész gondolatkísérletnek is tűnjön -, Kim Dzsongun elsősorban blöfföl, és végső célja tulajdonképpen az, hogy elnyerje az Egyesült Államok jóindulatát, de legalábbis diplomáciai mederben tartsa kapcsolatait az USA-val. Véleménye szerint
az észak-koreai vezetésnek az a célja, hogy kompenzálja a dél-koreai erőfölényt és lenyugtassa Kínát,
amely egyre idegesebben szemléli, hogy a rezsimhez áramló pénzt az ottani vezetés nem gazdaságfejlesztésre fordítja, hanem a diktatúra működtetésének napi költségeire. Miközben rendszeres élelmiszer-segélyre szorul Kínától. Ri most azt mondja:
személyesen hallotta Kim Dzsongunt a kínaiakról becsmérlően nyilatkozni, de ugyanakkor a diktátor nagyon tart az erős északi szomszédtól.
Manővereinek végső célja tehát – véleménye szerint – egy új geopolitikai egyensúlyi helyzet kialakítása.
Bárhogy is, a rafinált észak-koreai megoldások a jelek szerint nem tudják a végtelenségig biztosítani az ország ellátását és a megkezdett fejlődés folytatását. A rakéták és a fenyegető nyilatkozatok árnyékában, a nemzetközi közvélemény figyelme egyre inkább egy lehetséges humanitárius és gazdasági összeomlás vélelme felé terelődik.
