Amikor az MNB az osztrák tulajdonostól megvásárolta a Budapesti Értéktőzsdét, nem titkolt célja volt, hogy az "addig halódó tőkepiacba életet leheljen" - mondta Pleschinger az Óbudai Egyetem és a Magyar Közgazdasági Társaság közös rendezvényén. A tőzsde átvételével és a szakmai rendezvényekkel is arra törekszenek, hogy a vállalatok vezetői a legjobb gyakorlatokat megismerjék.
A jelenlegi uniós költségvetési ciklusban 25 milliárd euró, azaz 7000 milliárd forint forrás áll Magyarország rendelkezésére, amelynek eddig 35 százaléka jelent meg a gazdaságban - idézte fel Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. Mint mondta, a kormány támogatási politikája előnyben részesíti a kis és középvállalatokat, illetve a magasabb hozzáadott értéket nyújtó szektorokat.
Az idén tavasszal életre hívott Versenyképességi Tanácsról szólva az államtitkár elmondta, hogy a testület számos olyan megoldást talált, amely csekély energia-befektetést igényel, a vállalatok életére gyakorolt hatása viszont jelentősnek mondható.
Példaként a közműbekötések idejének lerövidítését mondta, a villany, a víz és a gáz bekötése ugyanis - ahogy arra a versenyképességi jelentések készítői is céloznak - számos induló vállalkozásnak jelentett problémát.
Miután már jó ideje igen alacsony a hozamkörnyezet, a befektetők kénytelenek elmozdulni a kockázatosabb eszközök irányába, amilyenek a részvények és kötvények - mondta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta. A növekedési program kifutásával és a jelenlegi európai uniós pénzügyi ciklus 2020-as lezárásával a banki finanszírozás és pályázati pénzek lehívása mellett egyre hangsúlyosabb szerepe lehet a tőzsdei forrásbevonásnak - mutatott rá az elnök-vezérigazgató.
Arra is kitért, hogy a BÉT a kis és középvállalkozásokat célzott programokon keresztül, mentorok segítségével támogatja a tőzsdére lépés folyamatában. Arról, hogy a tőkepiac hogyan járulhat hozzá a reálgazdaság fejlődéséhez Végh Richárd megjegyezte: amellett, hogy forrásbevonási alternatívát biztosít, elősegíti azt is, hogy hatékonyan és átláthatóan működjenek a cégek, illetve növeli a vállalatok likviditását.