Bakiktól menti meg az adózókat a NAV

járási hivatal, Az APEH Veszprém Megyei Igazgatóságán megkezdték az egyéni vállalkozók adóbevallásainak feldolgozását
Vágólapra másolva!
Több mint 4 millió emberről veszi le a terhet a személyi jövedelem adó bevallási tervezet elkészítésével a NAV. Tavaly az adózók 53 milliárd forint személyi jövedelemadót igényeltek vissza. 2016-ban a költségvetés nettó bevétele személyi jövedelemadó címen 1 717,6 milliárd forint volt – közölte a NAV. Az adóbevallás benyújtásakor még mindig az aláírás elmulasztása a leggyakoribb baki, tavaly 4,6 millió szja-bevallást dolgozott fel az adóhatóság.
Vágólapra másolva!

Az egyéni vállalkozóknak és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek

már csak 20 napja van arra, hogy adóbevallását elkészítse.

Az adóhatóság egyébként a honlapján ad segítséget azoknak, akik nem tudnak eligazodni, hogy kinek, mikor kell az adóbevallását elküldeni.

Újdonság

Idén először a NAV minden olyan magánszemélynek bevallási tervezetet készít, akinek 2016-ban munkáltatótól, kifizetőtől származott jövedelme. Ez előre láthatóan legalább 4 millió magánszemélyt érint – írta a Nemzeti Adó –és Vámhivatal.

Forrás: MTI/Nagy Lajos

Az egyéni vállalkozók, mezőgazdasági őstermelők és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek részére adóbevallási tervezet nem készül, nekik a 16SZJA jelű bevallást kell benyújtaniuk,

ennek a határideje február 27-e.

Nem készül bevallási tervezet annak a kisadózó egyéni vállalkozónak sem, aki munkaviszonyból származó jövedelemmel is rendelkezik, így bevallási kötelezettségének önadózóként kell eleget tennie – közölte az NAV.

Tavaly 171,7 ezer magánszemély számára készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a személyijövedelemadó-bevallást az általa tett bevallási nyilatkozat alapján. További 265 ezer adózó számára a NAV a magánszemély által benyújtott 1553NY jelű nyilatkozat alapján egyszerűsített szja-bevallást készített.

Még nem olyan népszerű az ügyfélkapu

A 2015-ös évről az önbevallást benyújtók 86 százaléka a NAV honlapjáról elérhető internetes kitöltő-ellenőrző programmal készítette el a bevallást és

826,7 ezren az ügyfélkapun át,

elektronikusan is küldték be adóbevallásukat.

Papíron mindössze a maradék 14 százalék (491,5 ezer fő) nyújtotta be az adóbevallását.

37 millió visszajárt

Tavaly 1 millió 175 ezer magánszemély 53 milliárd forint összegben igényelt vissza személyi jövedelemadót – közölte az adóhatóság.

A legmagasabb adóként visszaigényelt összeg 37,3 millió forint volt.

2016-ban mintegy 680 ezer magánszemély teljesítette késve személyijövedelemadó-bevallási kötelezettségét – közölte az adóhatóság.

Aki kicsúszott a határidőből és késedelmesen nyújtotta be az adóbevallását, akár 200 ezer forintig bírságolható, így érdemes betartani a határidőket.

Leggyakoribb bakik

A bevallások feldolgozása során tapasztalt leggyakoribb hiba még mindig az, hogy

Sok esetben hiányzik a bevallásokról az utalási cím, számlaszám is, e nélkül pedig a NAV nem tudja elutalni a visszajáró adót.

A bevallásokban sokszor előfordul, hogy az adózók hibásan, tévesen állapítják meg a családi kedvezmény, a családi járulékkedvezmény összegét, illetve nem töltik ki megfelelően az eltartottak, kedvezményezett eltartottak adatait.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szintén gyakori probléma, hogy az adózók a kifizető által levont adóelőleget nem tüntetik fel a bevallásban, vagy azt az általuk befizetett előleg bevallására szolgáló sorba írják be.

Az egyéni vállalkozók, őstermelők esetében tapasztalható mulasztásként említhető továbbá az adószám, őstermelői igazolványszám feltüntetésének hiánya. Ezeknek

– írta a NAV.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!