Idén már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítheti el a legtöbb adózó bevallását.
Kis Péter András, a NAV szóvivője a Magyar Időknek azt mondta,
a hivatal március 15-ig nagyjából 3,8 millió magánszemély számára készíthet adóbevallási tervezetet.
Azért hívják így, mert abban azok az adatok szerepelnek, amelyekről a NAV a munkáltatóktól vagy más helyről információt kapott, de lehet az adózónak olyan bevétele, amiről a NAV nem tudott.
Ha módosítani kell, azt május 22-ig kell megtenni.
Amennyiben a tervezet megfelelő, a magánszemélynek nincs más dolga az adminisztrációval.
A tervezet megismerésének legegyszerűbb módja, ha a polgár az ügyfélkapu segítségével, néhány kattintás után megnyitja az iratot, s ha úgy látja, akár azonnal módosítja is a dokumentum tartalmát.
Emiatt sokan keresték fel a NAV ügyfélszolgálatait azért, hogy ügyfélkapus hozzáférést szerezzenek.
Ennek hiányában az érintettek kérhetik például, hogy a hivatal postán küldje meg számukra a dokumentumot, de a hagyományos levél és az űrlap kitöltése mellett SMS-t is lehet írni az adóhatóságnak.
A postázás iránti igényt március 15-ig jelezhetik az érintettek.