Brutálisan csalnak a statisztikák

Ír zászló
An Irish flag in Dublin, Ireland, 3 June 2017. Photo: Jens Kalaene/dpa-Zentralbild/ZB
Vágólapra másolva!
Néhány évvel ezelőtt még pénzügyi csőddel küszködött Írország ma pedig Európa leggazdagabb állama – legalábbis papíron. Az egy főre eső GDP-t nézve valóban az írek vezetnek, a valóság azonban nem ilyen rózsás. A különbség az alacsony adók miatt a szigetországra települt, és itt adózó multinacionális vállalatok könyvelésében rejlik. A nagyvállalatok ide hozott nyeresége megdobja a GDP-t, így a mesés gazdagságból a hétköznapi emberek nem sokat látnak.
Vágólapra másolva!

Ha van egy ország, ahol ki lehet mutatni, mennyire csalóka a közgazdászok által szinte istenített GDP (bruttó hazai termék) fogalma, akkor Írország erre a legjobb példa.

A GDP alapján ugyanis az írek szinte minden statisztikában fantasztikusan teljesítenek,

sőt, Luxemburgot leszámítva az egy főre eső GDP alapján a legtehetősebb európai nemzetnek számítanak. A valóság azonban cseppet sem ennyire lenyűgöző.

A kutya ott van elásva, hogy

a GDP-t területi alapon számítják ki, vagyis egy adott ország területén mennyi terméket, szolgáltatást állítanak elő. Márpedig ez alapján az ír gazdaság elvileg hasít.

Az alacsony társasági adó miatt gyakorlatilag adóparadicsomnak számító Írországra vonatkozó statisztikák távolról sem a valóságot tükrözik - hívja fel a figyelmet a Financial Times.

A kedvező adózási feltételek miatt ugyanis sok multinacionális vállalat ide gyűjti bevételeit külföldi leányvállalataitól, és a nyereségadóját is itt fizeti be. Így rengeteg adót megspórolnak, és nem mellesleg brutális mértékben felturbózzák az ír GDP-t.

A GDP és a GNI közötti különbség az íreknél a legmagasabb. Forrás: 123RF

A valóságban az ír nemzeti gazdaság, vagyis az ír állampolgárok által megtermelt javak összessége, az úgynevezett bruttó nemzeti termék (GNI) akár harmadával is kisebb lehet, mint a hivatalos GDP, amit a legtöbb statisztikában alapul vesznek. Ennek köszönhető, hogy

a pénzügyi válság után a kelta tigris nagyobbat ugrott mint bárki más Európában, és 2015-ben elvileg 25 százalékkal növekedett a gazdasága, ami nyilvánvalóan képtelenség.


Az sem felel meg a valóságnak, hogy Írország lenne az egyik legversenyképesebb gazdaság a világon, márpedig az egy óra alatt megtermelt GDP alapján igenis az. Az első tíz helyen Norvégia, USA, Belgium, Hollandia, Franciaország, Németország, Írország, Dánia, Svédország, és Ausztria áll.

Ehhez az előkelő mezőnyhöz nyilvánvalóan a multinacionális nagyvállalatok Írországban bejegyzett székhelyű, adózás szempontjából roppant jövedelmező leágazásaival tartozhat. A Világbank adatai alapján egy GDP kontra GNI összehasonlítást közölt a Financial Times a legfejlettebb gazdaságok és Írország között, és az eredmény megdöbbentő.

Míg az országok többségénél a területi alapon számított GDP és az állampolgárok termelése alapján kalkulált GNI nagyjából megegyezett, addig Dublin esetében a különbség 20-25 százalékra rúgott.

Az adóparadicsomban eltorzul a legtöbb gazdasági adat. Forrás: Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

Az ír statisztikai hivatalban is belátták, hogy a valós gazdasági állapot felmérése jóval fontosabb, mint a naponta sulykolt GDP kizárólagossága, ezért átszámolták a legfontosabb mutatókat a GNI alapján.

Ezek szerint tavaly az ír gazdaság 190 milliárd euró értéket termelt, szemben a GDP szerinti 274 milliárd euróval.

A 30 százalékos különbség más területeken is megmutatkozik. Ha tehát nem számítják az olyan amerikai nagyvállalatok profitját, amelyet az íreknél könyvelnek el (például a Google, a Microsoft, és a Pfizer), illetve a légitársaságok által lízingelt gépek forgalmát, akkor egészen más képet kapnak a gazdaságról a statisztikusok.

A Microsoft is az íreknél szeret adózni. Forrás: AFP/Jason Redmond

Sokkal rosszabb képet mutat a GDP alapján pozitív külkereskedelmi mérleg, és az államadósság GNI-hez viszonyított aránya 106 százalékra jön ki, a GDP-hez mért 75 százalékhoz képest. A gazdasági növekedés tavaly a valóságban sokkal alacsonyabb volt, ha kizárólag csak az ír állampolgárok termelését nézzük, és a költségvetési hiány is rosszabbul fest, mert általában a GDP-hez mérik a deficit összegét.

A Világbank adatai szerint

a multinacionális vállalatok Írországban bejegyzett székhelyén „keletkezett" nyereség miatti különbség a GDP és a GNI között Írországban a legmagasabb az egész világon.

második helyen a szintén kedvező adófeltételeket kínáló Hollandia áll, a legrosszabb pozícióban Görögország és Portugália van. A különbséget jól mutatja, hogy

a GDP alapján Dublin 20 százalékkal megelőzi az USA-t az egy főre jutó GDP tekintetében, ha viszont a bruttó nemzeti terméket vesszük alapul, az Egyesült Államok mögé kerül.


A Financial Times szerint az ír statisztikai hivatalban egy módosított GNI adat szerint számolnak majd, hogy reális képet kaphassanak a gazdaság állapotáról.

Összehasonlításképp Magyarországon a GDP és a GNI közötti különbség mindössze 4-5 százalék körül alakul.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!