Jó hírek érkezhetnek idén a befektetők számára, mivel a JPMorgan Private Bank elemzői szerint az erős vállalati profitok tovább nyomják majd fölfelé a papírok árfolyamat. Ha ez valóban bekövetkezik, az sokaknak megkönnyebbülés lehet, miután az év első hónapjai elég rázósan alakultak a tavalyi történelmi csúcsok után.
Ráadásul áprilisi kezdés olyannyira kellemetlen volt, hogy
a részvényindexek a legrosszabb második negyedéves nyitányt hozták össze a nagy gazdasági világválság óta
– írja a CNBC. Az indexek azóta egyébként visszapattantak.
A JPMorgan elemzői alapvetően arra számítanak, hogy a részvények még tovább fognak emelkedni, köszönhetően annak, hogy
a legfőbb hajtóerőt az erős vállalati profitok jelentik majd.
A céges nyereségek előrejelzései pedig igencsak pozitív képet mutatnak – mondta Grace Peters, a bank globális befektetési stratégája.
A bank úgy számol, hogy a friss jelentési szezon elindulása is ezt támasztja majd alá, és a vállalatok erős első negyedéves eredményekről számolnak majd be a következő hetekben.
A globális gazdasági növekedés ugyanis erős, a céges nyereségek pedig évtizedes csúcsokat ütöttek meg a tavalyi évben.
A befektetők emellett úgy is bíznak a vállalatok számaiban, hogy februárban és április elején beütött egy-egy rövidebb korrekció, ráadásul a jegybanki kamatpolitikák, illetve az USA és Kína közti kereskedelmi feszültség is egyre több bizonytalanságot okoz.
A további emelkedések hátterében tehát alapvetően az állhat, hogy amíg a világgazdasági alapok erősek, addig a befektetők kevésbé kérdőjelezik meg a részvények rendkívül magas árainak jogosságát. A probléma akkor ütne be igazán, ha tömeges lenne az a benyomás, hogy a papírok erősen túlárazottak a gazdasági fundamentumokhoz képest – tette hozzá a stratéga.
A JPMorgan számára
az egyik legfontosabb terület a technológiai szektor.
Mindazonáltal a pénzintézet stratégái az elmúlt időszakban igyekeztek nem csupán a legnagyobb sztárokra (Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Google) figyelni. Ennek eredményeként nagyobb hangsúlyt fektetnek például a félvezetőgyártókra, illetve a mesterséges intelligenciában utazó cégekre.
Mindazonáltal a JPMorgan optimizmusával nem mindenki ért egyet. Szerdán például a milliárdos kötvénybefektető, Jeffrey Gundlach azt vetítette előre, hogy a 2018-as évet végül negatív tartományban fogja zárni a részvénypiac. A befektetőknek így meg kell fizetniük az abnormálisan könnyű tavalyi év utáni árat. Mások szintén arra figyelmeztetnek, hogy árazások már buborékot képeztek, és ez egyre nagyobb kockázatot jelent.