A cég részvényei azért váltottak lejtmenetbe, mert az egyik alapító családtagjainak ajándékozta részvényei egy részét.
A befektetők azért aggódnak, mert ezek a családtagok így bármikor eladhatják a most kapott papírokat a nyílt részvénypiacon
– foglalta össze Devansh Lakhani, a Lakhani Financial Services befektetési tanácsadó cég igazgatója a történteket.
A cég részvényei 77 százalékot estek, és 878 millió dolláros összegnél álltak meg, ugyanakkor pénteken már 9,4 százalékot emelkedett a cég értéke.
Az aggodalmak alaptalanok, és a cégtulajdonos még mindig a részvények 58 százalékát tartja a kezében – fejtette ki a PC Jeweler pénzügyi igazgatója, Sanjeev Bhatia a befektetők kérdéseire válaszolva, majd hozzátette, hogy
a vállalat vezetésében nem mérték fel azt, hogy az ajándékozásnak esetleg ilyen negatív hatása lesz a részvény árfolyamára.
Ráadásul már korábban is voltak gondok a PC Jeweller működésében: tavaly a Vakrangee ellen – amely a cég egyik kiemelt részvényese – vizsgálatot indítottak a hatóságok. A pénzügyi igazgató megnyugtatta a többi befektetőt, hogy a Vakrangee már nem részvényese a PC Jewellernek.
Az indiai ékszervállalatok mögött kemény év áll, az ágazat két vezető cége ellen is folyik vizsgálat, mert a feltételezések szerint mintegy 2 milliárd dollár értékben követhettek el csalást. Ráadásul a World Gold Council – a világ arany eladását vizsgáló, monitorozó vállalat – jelentése szerint idén az első három hónapban 12 százalékkal csökkent az arany iránti kereslet.