Egyetlen nő sincs a világ száz legjobban fizetett sportolója között

SARAPOVA, Marija; WILLIAMS, Serena
Az amerikai Serena Williams örül a Sarapova elleni győzelmének
Vágólapra másolva!
A Forbes által publikált listán, amely a száz legjobban fizetett sportolót gyűjti össze, rendkívül szembetűnő, hogy egyetlen női név sem szerepel.
Vágólapra másolva!

A brit kormány kötelezte a 250 főnél több alkalmazottal rendelkező cégeket, hogy tegyék közzé a nemek közötti fizetésimérleg adataikat. Ebből aztán kiderült, hogy még a szigetország legnagyobb vállalatainál is óriási a különbség a nők és a férfiak fizetése között.

Serena Williams Forrás: MTI/EPA/Mast Irham

A Forbes lista élén a boxoló Floyd Mayweather áll, aki tavaly 285 millió dollárt keresett. Őt követi a futballista Lionell Messi 111 millió dollárral, majd pedig Christiano Ronaldo 108 millió dollárral.

Tavaly ugyan még az 51. helyen volt a teniszcsillag, Serena Williams, azonban szülési szabadsága miatt idén lekerült a listáról.

Hasonlóan nem található a listán Maria Sharapova teniszező, akié a 88. hely volt még 2016-ban, viszont jelenleg kétéves eltiltását tölti.

Tehát korábban is csupán két nőnek sikerült felkerülnie erre a listára, ami rendkívül jól bizonyítja a női és férfi sportolók közötti fizetéskülönbségeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!