Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Tavaly megduplázódott a tengeri kalózkodásként besorolható incidensek száma Kelet-Afrika partjainál 2016-hoz képest. A fegyveres konfliktusok felszámolását céljául kitűző független nonprofit szervezet, az OEF éves riportjából az is kiderül, alig van olyan mutató a kalózkodással kapcsolatban, melyben 2017 javulást hozott – igaz, az legalább fontosnak tekinthető. A tengeri, vagyon-, illetve emberellenes bűncselekmények tavaly is dollármilliárdokban mérhető károkat okoztak a világnak.
Nincs nagy vita abban a különböző felkészültségű történészek, jogi szakemberek, a hajózással vagy a tengeri hadviseléssel foglalkozók között, hogy a tengeri kalózkodás története legalább akkor kezdődött, amikor a tengeren bonyolított kereskedelemé. Az már sokkal összetettebb probléma, mikor, milyen jogi megítélés alá estek ezek a cselekmények, egyáltalán az, milyen definíció mentén lehet értékelni a vizeken zajló zsákmányolásokat vagy épp túszejtéseket.
Ősidőktől Julius Caesaron át a tengerjogig
A kalózkodás legalább annyira elválaszthatatlan része a tengerjárás történetének, mint a hajók technika- és fejlődéstörténete. Az Égei-tengeren egy alkalommal még Julius Caesart is foglyul ejtették kalózok. Később Cicero volt az első, aki – kritikusan tekintve a korábbi nézeteket, melyek alapján kalózkodásra akár egy állam is felhatalmazást adhatott, lényegében korabeli magánvállalkozóknak – valamennyi ember ellen elkövetett cselekedetként értékelte ezeket a tetteket. Az utána következő évszázadokban, országonként és koronként is változott az, hogyan ítélték meg a tengeri fosztogatást, hajók vagy épp az utasok elrablását, túszul ejtését. Csak 1856-ban mondták ki, a párizsi tengerjogi deklarációban, hogy kalózkodás folytatására nem adható állami felhatalmazás. Napjainkban az egyik leginkább irányadó meghatározás az 1982-ben létrejött, Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezményében, a 101. cikkben olvasható. Ez így definiálja a kalózkodás fogalmát: „a kalózkodás egy magántulajdonban lévő hajó (vagy légijármű) legénysége vagy utasai által egy másik hajó (vagy repülőgép) illetve ezeken lévő személyek, javaik ellen a nyílt tengeren (vagy olyan helyen, amely egyetlen állam joghatósága alá sem tartozik) elkövetett jogtalan erőszak, fogvatartás, fosztogatás magáncélok érdekében. Kalóztevékenységet hadihajó, más állami hajó fellázadt személyzete is kifejthet." Az egyezmények alapján az a jármű minősül kalózhajónak, amelyet ilyen cselekményekre akarnak felhasználni – a kalózhajó ugyanakkor nem veszíti el honosságát, így lehet például szomáliai kalózkodásról beszélni.A kalózkodás története számos kuriózumot rejt magában, a később lovaggá ütött martalócoktól kezdve a kalózállamokig bezárólag, nem is beszélve a temérdek irodalmi és filmalkotásról, melyek nem egyszer kalandos-romantikus mázzal öntötték a hajó- és értékrablások gyakran öldökléssel járó gyakorlatát. A 2017-es kalózkodási adatokból azonban kiderül, a jelenség sajátos módon él napjainkban, és kapott erőre azokon a helyeken, ahol jelentős történeti múlttal rendelkezik.
Az OEF jelentése négy nagy térségre koncentrál. Kelet-Afrika partvidéke, Szomália és Jemen térsége, az Ádeni-öböltől az Indiai-óceánig, a kalózkodással egyik leginkább sújtott tengervíznek számít. Ez nem is csoda. A Vörös-tengerig nyúló tengeri átjáró a világ egyik legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonala, ami lényegesen lerövidíti a hajók útvonalát a Mediterráneum, az észak-atlanti-térség és Ázsia között.
Az elmúlt években nagy figyelem övezte a szomáliai kalózok tevékenységét és a visszaszorításuk érdekében kifejtett erőfeszítéseket.
Ezeknek van is kézzelfogható eredménye. Míg 2010-ben 7 milliárd dollárba került a szomáliai kalózkodás az érintetteknek, addig – fokozatos csökkenéssel – 2015-ben már „csak” 1,3 milliárdba. 2016-ban azonban újra több pénzt vittek el a világ egyik legelesettebb térségének lakóiból verbuválódott haramiák.
Tavaly összesen 1,4 milliárd dollárt, azaz mintegy 371 milliárd forintot kellett költeni az érintetteknek közvetve vagy közvetlenül az itteni kalóztevékenység miatt.
Az alábbi grafikonról az is kiderül, ez a költség milyen arányban oszlik meg. A legtöbbet, 758 millió dollárt az vitt el, hogy a hajóknak a leginkább veszélyes vizeken nagyobb sebességgel kellett áthaladniuk, mint egyébként tennék. A második legnagyobb költségelemet pedig a hajókat kísérő biztonsági személyzet jelentette a vállalatoknak.
Azonban nem önmagában a kalózkodás ellen elköltött összeg nagysága a mérvadó a kalózok „eredményességére” nézve - a grafikonon pedig az látható, hogy az itteni kalózok nem az általuk okozott károk miatt kerülnek sokba a nemzetközi közösségnek.
Az alábbi térkép megmutatja, hol történtek a támadások 2017-ben ezeken a vizeken:
Kelet-Afrika kalózai ugyanis nem tréfálnak.
2017 márciusában öt év után újra sikerült elrabolniuk egy kereskedelmi hajót, pontosabban egy Dzsibutiból Mogadishuba tartó tankert, annak 8 fős legénységével együtt.
Az év során még további három hajót térítettek el. A Siraj-ról egy embert legalább egy évig tartottak fogva, de az Al Kausar 10 fős legénységgel került a markukba – igaz, itt 12 napos fogva tartással megúszták a tengerészek.
A humán érintettség óriási: a kelet-afrikai akciók összesen 1102 tengerészt érintettek.
Bár többségük szerencsésen megúszta a kalózokkal való közelebbi találkozást a meghiúsult, meghiúsított vagy feladott támadások miatt, így is 56 tengerészt fosztottak meg értékeitől, 39 embert elraboltak – személy ellen irányuló bűncselekményként –, 20-at pedig a hajóval együtt térítettek el.
A kalózaktivitás 2017-es adatai egyértelműen azt mutatják, hogy a kalózcsoportok továbbra is képesek a régióban áthaladó hajók elleni támadások megszervezésére és végrehajtására
- mondja Maisie Pigeon, a jelentés vezető szerzője.
A 2017-es, 54 akció – ez a 2016-os kétszerese – 41 százalékát lőfegyverrel felszerelt elkövetők hajtották végre.
A szövetséges hajók 2017-ben összesen 1239 napot, míg a biztonsági magánszolgáltatók járművei összesen 2588 napot töltöttek szolgálatban e vizeken. A koalíciós haditengerészeti felvonulás és a magán-biztonságicégek jelenléte félmillió dollár híján 200 millió dollárba került.
A cikk folytatásában arról olvashat, milyen költségeket jelentett a kalózkodás Nyugat-Afrikában és Ázsiában, és arról, melyik térségben vált talán a legrémisztőbbé a kalózaktivitás növekedése. Lapozzon!
