Megszületett a megállapodás a Ryanairnél, befejeződnek a sztrájkok
![Olcsó légitársaságok](https://cdn.origo.hu/2023/12/b1XdsRqLSozoyPro8eCYlCOcPYBHct_v0D8WtxyF204/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlOWMyYzY4MmQ4NDRlYzM5NmQ1ODRiZjg3OTdiNzBl.webp)
Huszonkét órás kemény tárgyalássorozat után a Ryanair, illetve a Forsa szakszervezet és a Ryanair-pilóták képviselői között létrejött a megállapodás, amelynek részleteit egyelőre nem közölték.
A tárgyaláson részt vevők a dokumentumot – jóváhagyásra való javaslattal ellátva – továbbították a cég írországi pilótáinak, akik majd szavaznak annak elfogadásáról.
Ha pedig a voksolás pozitív eredménnyel zárul, a diszkont-légitársaság igazgatótanácsa elé kerül a megállapodás szövege. A Ryanair Európa más részein működő érdekeltségeinek alkalmazottai és szakszervezeti képviselői szorosan nyomon követik az írországi fejleményeket.
A légitársaság több mint 4000 főt foglalkoztat, közülük mintegy 350-et Írországban.
A Ryanair-alkalmazottak augusztus első felében egész napos sztrájkot tartottak, aminek következtében öt európai országban több száz járatot kellett törölni.
Ez a nyári szabadságolási szezon kellős közepén mintegy 55 ezer nyaralni induló turista terveit keresztezte. A tárgyalások eredménytelensége esetén további munkabeszüntetéseket helyeztek kilátásba a nyári időszakban.