Százezreket keresnek az amerikai csillagászok
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/jk3AxGKBn0lBL6gxZouq57jsWO0x86uSpLG74hm2sQQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJmM2UxNmFiNTQyMTQ0ZDE5YWIxMDJhM2EzY2NhMzYy.webp)
Kathryn Johnston hét évesen látta a Csillagok háborúja című filmet, ami végérvényesen megváltoztatta az életét, bár gyerekként még asztronauta szeretett volna lenni, felnőttként már a Columbia Egyetem Csillagászati Tanszékének csillagásza, kutatója és tanára, és mindeközben saját kutatást végez a sötét anyag jelenlétéről a galaxisban.
A csillagászathoz elengedhetetlen a Phd képzés, valamint a matematikai szaktudás.
„Rendkívül mobilnak kell lenni" – nyilatkozta Johnston a MarketWatch-nak, majd hozzátette, hogy
a doktori fokozattal rendelkező csillagászok gyakran professzorként vagy kutatóként dolgoznak tovább olyan intézetekben, mint amilyeneket a NASA tart fönn.
A Munkaügyi Statisztikai Hivatal becslése szerint körülbelül 2 ezer csillagász dolgozik az USA-ban. A legmagasabb fizetést azok kapják, akiket a kormányzat alkalmaz: 138.440 dollár (39,4 millió forint) az éves fizetésük.
Azok, akik számottevő matematikai ismeretekkel rendelkeznek, potenciálisan nagyobb az esélyük egy-egy jobb állásra.
Johnston elmondta, hogy elégedett a fizetésével, de tisztában van vele, hogy ennél többet is kereshetne.
Az amerikai csillagászok átlagos éves fizetése 109.560 dollár (31,1 millió forint) évente, legalábbis a Munkaügyi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
Johnston hozzátette, hogy a csillagászokról kialakult kép, miszerint folyton a teleszkópot nézik pontatlan, a tipikus csillagászati részlegnél „sok ember van, akik bámulják a számítógépet és elemzéseket készítenek".
A verseny ugyanakkor igen kiélezett, nagyon fontos a saját kutatás"
– fejtette ki, majd hozzátette, hogy ez a munka állandó kihívással jár, egyben rendkívül inspiráló is.