A körforgásos gazdaság az, amikor a termelésből és fogyasztásból visszamaradó felesleget, akárcsak a megunt terméket és a hulladékot
újrahasznosítjuk, ahelyett, hogy az ökoszisztémánkat szennyeznénk velük.
A körforgásos gazdaságot két másik kifejezéssel is szokták illetni: az egyik a bölcsőtől-sírig (cradle-to-grave) sémát felváltó cradle-to-cradle (bölcsőtől-bölcsőig) ciklus, vagyis, amikor mindig újjászületik az anyag, ismét felhasználják - írja a Piacésprofit.hu.
A másik jelszó a "zárt körök" (closed loops), mely kifejezés azt jelenti, hogy az anyagok áramlásából semmi sem kerül ki feleslegesen, hanem minden anyag körforgásszerűen mindig más-más funkciót kap.
Vagyis a szükségtelen anyagokat nem semmisítik meg, hanem belőlük új anyag készül.
Ma már a vállalatok, illetve a szemétszállítással és megsemmisítéssel foglalkozó önkormányzatok egyaránt felismerték, hogy nemcsak a légkör szén-dioxid-koncentrációjára kell összpontosítani,
hanem a lakosság jelentős mértékű környezetszennyezésére is.
A körforgásos gazdaság történetéről és lényegéről egész estét betöltő dokumentumfilm született Closing the Loop címmel, melyet a Föld napján, 2018. április 22-én mutattak be.
Miután éveken át dolgoztam a fenntarthatóság ügyéért, meg vagyok győződve róla, hogy egy forradalom küszöbén vagyunk, ami nem kisebb, mint annak idején az ipari forradalom volt. Véget ért a félelemkeltés és a vállalatok démonizálásának ideje
- nyilatkozta Dr. Wayne Visser, a film társproducere, aki 28 könyvet írt már zöld témákban. "Alapvető, hogy nem tudjuk a végtelenségig folytatni a gazdasági növekedést egy véges bolygón. Másrészt a növekedés nemcsak kiutat jelent a szegénységből, hanem inspirációt is minden társadalom számára, szegénynek és gazdagnak egyaránt."
Már nem a környezetszennyezés csökkentése, hanem az újrahasznosítás az új vezérelv,
hiszen kizárólag ezzel a módszerrel, vagyis a körforgásos gazdasággal tudjuk megőrizni a növekedést a bolygónk környezetének károsítása nélkül.
A dokumentumfilm előzetese a YouTube-on tekinthető meg.
A teljes cikk itt olvasható el.