Tavaly rekordot döntött a magyar mezőgazdasági kivitel
![állami zöldbank, mezőgazdasági finanszírozás, Egy csőtörő adapterrel felszerelt Claas Lexion 540 típusú kombájn kukoricát vág Orosháza határában, 2010. október 11-én](https://cdn.origo.hu/2023/12/xvi9q6Hgu5IV8lbK36hABh9QwVd9KQV3NaFu7N4CRb0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0NGM0ODg4ZjQ4NzQ3MmVhNTQyN2U2MDcxNTc1ZTZj.webp)
Feldman Zsolt szerint, a gazdák bizakodását az is jelzi, hogy tavaly több mint 300 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, jóval többet, mint a korábbi években.
Az idei év első fél évében a beruházások értéke meghaladta a 156 milliárd forintot, ebből közel 84 milliárdot fordítottak új gépek beszerzésére.
A politikus kijelentette, az agrárpolitika célja a versenyképesség növelése és még jelentős fejlődési lehetőség áll a magyar mezőgazdaság előtt. Bár 2010 óta egy hektárra vetítve 48 százalékkal nőtt a bruttó hozzáadott érték, ez azonban csak a fele a nyugat-európainak.
Feldman Zsolttól megtudhattuk azt is, hogy az elmúlt hét évben másfélszeresére nőtt a magyar mezőgazdaság egy munkaerőegységre vetített hozzáadott értéke. Ez a növekedés az ötödik legnagyobb az Európai Unióban, viszont abszolút értékben eredményeink a legfejlettebb uniós mezőgazdaságok által produkált értékek negyedét érik el.
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára emlékeztetett arra is, hogy a Kárpát-medencében meglévő időjárási kitettség csökkentésére Magyarországon működik Európa legfejlettebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszere.