Magyarországra települhet a temesvári Nestlé-gyár

nestle logo
Logo Nestlé on the building of the headquarter in Frankfurt with motion blur | usage worldwide
Vágólapra másolva!
A Nestlé Románia bejelentette, hogy 2019 májusig megkezdi temesvári gyárának leállítását – olvasható a Business Review-n.
Vágólapra másolva!

A temesvári gyárat 2000-ben vásárolta meg a Nestlé, évente 10 ezer tonna cukrászati és kávéipari terméket állítottak itt elő. Ezzel a romániai élelmiszerpiac meghatározó szereplőivé váltak ottani, 1995-ös indulásuk óta.

Illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Klaus Ohlenschläger

– nyilatkozta Leszek Wacirz a Nestlé Románia vezetője, majd hozzátette, a Nestlé egy igen gyorsan változó piacon tevékeny, aminek figyelembe kell vennie az új fogyasztói szokásokat, a munkaerőhiányt és a versenyszférát.

A Nestlé fenntartható megoldásokat keres saját termékeinek gyártásához.

A Nestlé termékeinek gyártása a többi gyárában folytatódik, így a leállás nem érinti a vásárlókat.

A gyárbezárás ugyanakkor közel 400 ottani alkalmazott elbocsátásával jár.

A Nestlé Regionális Költségkompetencia Központjában dolgozó harminc alkalmazottat nem érinti a gyár leállítása, ők tovább folytatják tevékenységüket egy új helyen a város központjában.

Illusztráció Forrás: 123rf.com

– nyilatkozta Jackie Avery, a Nestlé Románia humánerőforrás-vezetője. Hozzátette, átképzésekkel és kompenzációs bérekkel segítik munkavállalóikat.

Román lapértesülések szerint a vállalat Magyarországra telepíti át a termelést vagy annak egy részét.

Magyarországi gyár létesítésének helyszínét egyelőre nem jelentettek be.

Elképzelhető, hogy a Nestlé olyan kelet-magyarországi megyébe telepíti át gyárát, ahol némileg nagyobb a munkanélküliség az országos, alacsony átlaghoz képest.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!