Jwaneng bányája a világ legértékesebbnek tartott gyémántkitermelő helye. A nemzetközi bányavállalat, a De Beer és egy állami cég, a Debswana közös működtetésében üzemelő telephelyhez óriási reményeket fűznek az érdekeltek, miután tavaly a botswanai kormány megadta az engedélyt, hogy a fejtést az üzemeltetők 830 méteres mélységig növeljék.
A bányában 1982-ben kezdődött a kitermelés, mostanra pedig a világ egyik legfontosabb lelőhelyének számít. A tavaly elfogadott bővítés, a jelenlegi 2024-es dátum után, további 11 évvel növeli meg a kitermelés idejét, és a várakozások szerint, további 50 millió karát kiemelését jelenti majd.
Ráadásul a bányának nem ez az első bővítése. 2010-ben már jóváhagytak egy hatalmas, 3 milliárd dolláros beruházást, ami lehetővé tette, hogy a fejtési munkálatokat mélyebbre vigyék az akkori 650 méternél.
S hogy mitől lesz a Jwaneng a világ legértékesebbnek tartott gyémántbányája?
Az ott sejtett karátérték miatt. A 2010-es bővítés célja akkor az volt, hogy 2024-ig további 100 millió karátot termeljenek ki az óriási kráterből. Ezt hosszabbítják meg 2035-ig, mely a további 50 millió karát feltárásához vezethet. E mennyiségek alapján tartják a helyet a világ legtöbbet ígérő lelőhelyének, még akkor is, ha a kitermelés mennyiségében és értékében Botswana jelenleg nincs a listavezető országok között.
A botswanai kormány a további bővítések engedélyezését ugyanakkor feltételhez kötötte.
Elvárják, hogy a De Beer gondoskodjon a hatalmas munka során keletkező hulladék kezeléséről, valamint megoldjon egyes talajrendezési kérdéseket is.
Kattintson a képre, a galériában látványos fotókat tekinthet meg a Jwaneng-bányáról!