Ilyen a milliókat hajszoló főállású sportfogadók titokzatos világa

David Hill, a The Ringer újságírója egy 150 ezer dollárral megpakolt hátizsákkal és az Egyesült Államok egyik leghíresebb profi szerencsejátékosával indult Atlantic City-be, hogy néhány nap múlva egy 10 ezer szavas cikkel és rengeteg tapasztalattal térjen vissza. Mint kiderült, a fogadóirodák nem szeretik a nyerő játékosokat, aki pedig túl ügyes, azt hamar kitiltják kaszinóikból és az online felületeikről. Hill írása alapján bemutatjuk, hogy miként lett az 1930-as években a bookmaker-piac a leggyorsabban fejlődő ágazat és hogyan változott meg minden az Egyesült Államokban a sportfogadás betiltása után Miért lettek mostanra a brit fogadócégek a befutók az USA-ban, miután az elmúlt évben több államban ismét legalizálták a kaszinókat és a sportfogadást.

A profi sportfogadók végnapjai

Gadoon Kyrollos köztiszteletben álló profi sportfogadó az Egyesült Államokban, akit ezekben a körökben csak Spanky néven emlegetnek. A 40-es éveiben járó férfi - aki általában kapucnis pulóverben, edzőnadrágban és hátizsákban jelenik meg - évente több millió dollárral fogad sporteseményekre. David Hill újságíró az ő segítségével térképezte fel, hogy milyen jelenleg a helyzet a kaszinókban és miért tűntek el gyakorlatilag teljesen a Spanky-hez hasonló szerencsejátékosok, akik nemcsak hobbiból böngészik a legjobb odds-okat, hanem számukra ez jelenti a megélhetést is.

Útjuk Atlatic City-ben először a Hard Rock Casinoba, ahol Spanky egy nyerőgép mellett magyarázta, hogyan lehet a lehető legnagyobb előnyre szert tenni játékosként. Telefonját előzúzva egy táblázatot nyomott Hill orra alá, amely különböző számításokat tartalmazott, ennek segítségével pedig Spanky pontosan ismerte a saját esélyeit és azt is, hogy bizonyos nyerőgépen mekkora előnnyel indul vele szemben a kaszinó. Persze utólag azt is elmondta, hogy még az ilyen kevesek számára elérhető formulák is rettentően marginális segítséget jelentenek a játékosnak.

Atlantic City Forrás: AFP/NurPhoto/Bastiaan Slabbers

Spanky arról is mesélt, miért kerültek nagyon nehéz helyzetbe a szakzsargonnal csak "sharp" játékosoknak nevezett emberek azután, hogy New Jersey államban a sportfogadás tavalyi legalizálása után 10 fizikai és 14 online iroda nyílt, ahol alig egy év alatt 1,5 milliárd dollárt tettek meg a játékosok. A "sharp" fogadók azok a játékosok, akik adatok elemzése, valamint számítások, programok és kódolás segítségével próbálnak előnyhöz jutni a többiekkel szemben. Hosszú távon ők a legnyereségesebbek a szakmában, ezért nem is meglepő, hogy a legtöbb kaszinó és fogadóiroda ki nem állhatja őket, ráadásul ők kizárólag nagy tétben játszanak.

Az Eilers & Krejcik Gaming piackutató vállalat szerint sportfogadókat hét kategóriába sorolhatóak: hétköznapi játékos, hírnév hajhász, sportrajongó, izgalom kereső, high roller (gazdag személyek, akik nem értenek a fogadáshoz), majdnem profi és sharp játékos.

Az Egyesült Államokba most megjelent fogadóirodák és kaszinók már az új hullámot képviselik és úgy működnek, mint egy befektetési bank vagy egy biztosító. Részletesen modellezik a fogadókat, kiszámítják, hogy ki mekkora kockázatot jelent, valamint a világ összes adatához is hozzáférnek, legyen szó a legkisebb ország sokadosztályú bajnokságáról, vagy egy olyan sportról, amelyet csak alig néhányan ismernek.

A Spanky-hez hasonló játékosok megélhetését éppen az említett, javarészt Európából érkező cégek sodorják veszélybe.

Az öreg kontinens bookmakerei ki nem állhatják a nyertes játékosokat, ezt pedig az Államokban is egyre többen tapasztalják meg. Maguk a cégek sem titkolják ezt. Az MIT évente megrendezett, a sportfogadás köré épülő konferenciáján a világ egyik legnagyobb brit sportfogadási cégének, a William Hillnek a munkatársától, Sharon Ottermantól kérdezték meg, hogy valóban limitálják-e az összegeket, amit bizonyos (sharp) játékosok feltehetnek a mérkőzésekre és igaz-e, hogy sokakat kitiltottak. Sharon azt válaszolta, hogy a William Hill üzleti tevékenységet folytat és nem egy nonprofit vállalatról van szó.

De nem csak a legnagyobb bookmakerek kezelik így a sharpokat, hanem már a kisebb cégek is. Jack Andrews egy másik sportfogadó arról számolt be, hogy már nemcsak úgy hívhatja fel magára a figyelmet egy sharp, ha 20 ezer dollárt pakol fel egy mérkőzésre. Elmondta, hogy a DraftKing nevű oldalon néhány baseball mérkőzésre tett, jól is ment neki, majd pár hét múlva észrevette, hogy a cég 100 dollárra limitálta az általa feltehető összeget, később pedig egészen 30 dollárig csökkentették azt. A DraftKings egyébként gyakran dicsekszik azzal, hogy náluk a játékosok millió dolláros nagyságrendekben is szoktak fogadni, azonban nem mindegy, hogy egy high roller, vagy egy sharp teszi fel a pénzét.

illusztráció Forrás: Shutterstock

Jack szerint teljesen az amerikai felfogással szembemegy, hogy egy vállalat azt mondja "gyere játsszál nálunk" majd ha túl jól megy elküldenek, mert csak hülyéktől akarnak kötéseket elfogadni. A high rollerek kifejezetten kedveltek a kaszinók világában. Ők minél többet buknak, annál jobb szolgáltatásokat kapnak: ingyenes étkezés, lakosztály, hitel. Mindezt azért, hogy maradjanak még pár napot annak a reményében, hogy visszanyerjék pénzüket, pedig a kaszinó jól tudja, hogy a játékos csak még több pénzt fog veszíteni.

A Pinnacle nevű fogadóiroda a legtöbb bookmakerrel szemben viszont felfedezte, hogy a sharpok valójában nem feltétlenül kell, hogy a cég ellenségei legyenek. A Pinnacle bizonyos játékosoknak a mérkőzéseket már azelőtt felkínálja, hogy a nagy nyilvánosság láthatná azokat, viszont csak nagy pénzzel fogadhatnak. A cég ezt követően a sharpok fogadásai alapján módosítja az oddsokat és a line-okat, majd a "javított" verziót mutatja csak meg a hétköznapi fogadóknak, így gyakorlatilag amikor a sharpok nyernek, a bookmaker is nyer.

A szerencsejáték aranykora és a sportfogadás betiltása

Az Egyesült Államokban - több európai országhoz hasonlóan - 1917-ben, az első világháborúra miatt betiltották a lóversenyt. A washingtoni kormányzat emellett háborús adóval is sújtotta a lóversenypályákat, ennek következtében pedig több kisebb helyszín csődbe ment. A bookmakerek hamar más lehetőségek után néztek és a baseball irányába tolták el az üzletet. 1919-re a sportfogadók valósággal megszállták a baseball világot olyannyira, hogy az azévi bajnoki döntőt egy sportfogadási szindikátus bundázta meg (ilyen szindikátusok a mai napig léteznek, az egyiket híreset éppen Tony Bloom, a Brighton focicsapat tulajdonosa vezeti). Az 1919-es bunda egyébként a Chicago Black Sox botrány néven vonult be a sportfogadás történetébe.

A nagy gazdasági világválság alatt pedig nemhogy csökkent volna, hanem nőtt az iparág.

Csak New York államban egy év alatt 60 millió dollárt tettek fel a játékosok. Az egyik korabeli újság 1936-ban az USA leggyorsabban növekvő iparágának nevezte a sportfogadást. Megjelentek az első "Wall Street stílusú" szerencsejátékosok, akik analitikát, statisztikát és valószínűségszámítást is alkalmaztak és nemcsak a megérzéseikre és vélt, vagy valós tudásukra hagyatkoztak.

A Baseball rettentő népszerű volt a fogadók körében Forrás: AFP/2018 Getty Images/Tim Bradbury

Az egyik közülük a chicagói Charles McNeil volt, aki az 1940-es években forradalmasította a sportfogadást. Kezdetben ő is mint játékos volt jelen a piacon, de miután s bukik rájöttek mennyire jó, egy idő után már senki nem fogadta el a pénzét. Elég rég volt már a szakmában és úgy gondolta, egy új megoldással ki tudná egyenesíteni a bookmakerek felé lejtő pályát, hogy a játékosoknak nagyobb esélye legyen a nyerésre. Saját vállalatot csinált, ahol a játékosok először tehettek "point spread", vagyis hendikep fogadásokat. Ez nagyjából annyit jelent, hogy a bookmaker az esélyestől pontokat von le, míg a esélytelenebb csapatnak pontokat ajándékoz.

A "point spread" népszerűségére Leo Hirschfield, egy minneapolisi cég munkatársa figyelt fel.

Hirschfield szállította az oddsokat több bookmakernek is az Egyesült Államokban és elkezdte kiküldeni a "point spread" fogadásokat is bizonyos összegért cserébe. A szolgáltatás a sportfogadás világában "Minneapolis Line" ként vállt ismerté. 1949-re már 37 ezer kilométernyi táviratvonal közvetíttette az adatokat 20 ezer bookmakernek országszerte. Becslések szerint 1950-re az amerikai bookmakerek száma meghaladta a 270 ezret, a 60-as évekre a 300 ezret, 1972-ben - az évben amikor Robert Kennedy illegálissá nyilvánította a sportfogadást - már több mint egymillióan dolgoztak ezen a területen.

A tiltást követően a legtöbb cég külföldre költözött és offshore helyeken folytatták a tevékenységet. A törvény szerint a játékosokat továbbra sem büntették, csak a bookmakereket, így aki akart, az tudott fogadni, bár a folyamat jóval bonyolultabbá vállt. Ha valaki ki akarta venni a pénzét, akkor általában a fogadóiroda egy képviselőt küldött a készpénzzel, amelyet az ügyfél sikátorokban, parkolóházakban és nyilvános mosdókban vehetett át.

Hogyan fogad egy profi szerencsejátékos?

Este Hill és Spanky átsétáltak egy másik helyszínre, az Ocean Casinóba, ahol Spanky közölte, hogy Hillnek ide már egyedül kell bemennie, mivel őt nem látják szívesen a kaszinó területén. Spanky átnyújtotta a 150 ezer dollárral megrakott hátizsákod. Hill a teljes alapba 1 százalékkal szállt be és megállapodásuk értelmében minden nyeremény 1 százalékát megkapja közös kalandjuk lezárását követően. A történethez tartozik, hogy Spanky nemcsak ebből a kaszinóból van kitiltva.

Állítása szerint az egész világon már csak öt helyszínen tud fogadást leadni.

Hill bement a kaszinóba és leült, majd éjfél körül érkezett az első üzenet Spanky-től, hogy próbálja megtenni az 5 pontos favorit Xavier egyetemi kosárlabdacsapatot 10 ezer dollárral. Hill odament a menedzserhez és elmondta, hogy 10 ezret rakna a Xavierre -5-ös hendikeppel, a menedzser pedig egy gyors telefon után közölte, hogy 5 ezer dolláros fogadást engedélyeznek neki.

A line pár perccel később -4,5 re módosult. Spanky szerint ez annak volt a jele, hogy a kaszinó nem tisztelte Hillt, hiszen éppen a másik irányba kellett volna tolniuk a line-t egy 5 ezer dolláros fogadás után. Spanky szólt neki, hogy tegye meg ismét a meccset 5000 dollárral, Hill pedig így is tett.

illusztráció Forrás: AFP/Frank May

A fogadóiroda ismét módosította a hendikeppet, ezúttal a másik irányba, így a Xavier már -5,5 pontos favorit volt (ez azt jelenti, hogy a játékos akkor nyer, ha a Xavier 6 ponttal győz ellenfele ellen). Hill összesen háromszor fogadott 5 ezer dollárral a meccsre, negyedjére viszont már csak 1000 dolláros fogadást engedélyeztek neki, így azt az összeget már nem rakta fel és Spanky felszólította, hogy ideje távozni, mielőtt teljesen letiltják.

Mint később kiderült Spanky közben a Xavier ellenfelét játszotta meg mindenhol, természetesen sokkal kisebb összeggel, hiszen ő alapból limitálva volt azon a kevés helyen, ahová betehette a lábát. Mivel a bookmakerek ismerték, Spanky egy apró téttel is képes volt mozgatni a line-okat.

Spanky sosem nézi a mérkőzéseket, hiszen az ő munkája állítása szerint befejeződik, amikor megteszi az adott fogadást. Mint mondja, fölösleges még külön is stresszelnie magát, elég ha reggel megnézi az eredményeket, amikor beér az irodába. Mint kiderült, összesen 30 ezer dollárt nyertek a Hill által felrakott 15 ezerből, hiszen a Xavier 14 ponttal nyert a fogadóirodák által vizionált 5 pont helyett.

(David Hill, Requiem for a Sports Bettor című cikke alapján)