Optimistán nyilatkoztak Donald Trump amerikai elnök gazdasági tanácsadói az amerikai gazdaság kilátásárairól vasárnapi televíziós interjúikban. Larry Kudlow a tévének adott interjújában hangsúlyozta: "egyáltalán nem lát recessziót", valamint hozzátette azt is, miközben jelentősen megnőtt az amerikaiak fogyasztása,
megnőtt a megtakarított jövedelmek aránya is.
"Érdekes módon, az emberek takarékoskodnak is, miközben költenek, ez remek".
A kínai termékekre kirótt újabb, 10 százalékos pótvám egyes árucikkekre vonatkozó elhalasztását a gazdasági főtanácsadó azzal magyarázta, hogy a kormányzat a lehető legkisebb mértékűre akarja szorítani a vámok következményeit az amerikai fogyasztókra. "Eddig ez a következmény nulla volt" - fogalmazott.
Kudlow ugyanerről nyilatkozott az NBC televízió vasárnapi szokásos heti politikai vitaműsorában is. Amikor az újságíró emlékeztette őt arra, hogy 2007-ben, a 2008-as recesszió előtti esztendőben szintén hasonlóképpen optimistán nyilatkozott, és nem jósolt visszaesést, Kudlow azt válaszolta: "ebben bűnösnek vallom magam".
Peter Navarro, a Fehér Ház kereskedelmi főtanácsadója az ABC televízió Ez a hét című vasárnapi műsorában úgy fogalmazott:
biztonsággal mondhatom, hogy 2020-ban erőteljes lesz a gazdaság, és azért, mert a dolgok nagyon jól alakulnak.
Optimizmusának magyarázatát Navarro a CBS televízió Szemben a nemzettel című műsorában fejtette ki. Mint mondta: szerinte a jegybank szerepét ellátó központi tartalékrendszer (Fed) újabb kamatcsökkentést hajt majd végre, az Európai Központi Bank pénzügyi élénkítő politikát folytat majd, és Kína is gazdaságélénkítő csomag mellett kötelezi majd el magát. Ez - vélekedett - kedvező gazdasági körülményeket teremt ahhoz, hogy az amerikai gazdaság változatlanul erős legyen.