Összeomolhat a legnagyobb játékmárkák gyártója

Mattel Barbie
29 January 2019, Bavaria, Nürnberg: During the toy fair's novelties show, Carola will be demonstrating at Mattel's Barbie loves Crayola the possibility of painting doll's clothes with water. Once dry, the garment returns to its original condition and can be repainted. Photo: Daniel Karmann/dpa
Vágólapra másolva!
Közel húsz éve nem zárt ilyen rossz napot a tőzsdén az amerikai Mattel játékgyártó, miután a cég egy New York-i elemzői találkozón bejelentette, hogy 2019-ben rosszabb bevételre számít, mint azt a multinacionális vállalat korábban jelezte.
Vágólapra másolva!

A cég elmondta, hogy 2019-re a korrigált EBITDA bevétele 350 és 400 millió dollár között várható, ugyanakkor az elemzők legalább 550 millió dolláros bevételt várnak a cégtől egész évre. Viszont a cég múlt héten erős negyedik negyedéves értékesítést jelentett be.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Daniel Karmann

A vállalat részvényei 18 százalékot estek a bejelentés hatására.

– nyilatkozta Linda Bolton Weiser, a Davidson elemzője a CNBC-nek.

Pénteken a Mattel részvényei szintén nagyon megcsúsztak: akkor 23 százalékot csökkent, miközben kétszer is megállították emiatt a kereskedést.

Számos ikonikus játékgyártó is küzd hasonlóan gyenge értékesítéssel,

mint például az American Girl és a Fisher-Price. Az utóbbi években a hagyományos játékok iránti kereslet csökkent, míg a videojátékoké nőtt, ráadásul a Mattelt súlyosan érintette az amerikai Toys R Us kereskedelmi vállalat tavaly csődje.

Illusztráció

Forrás: AFP/Mark Ralston

Ynon Kreiz vezérigazgató alatt a Mattel kétirányú stratégiát fogadott el, amelynek célja, hogy a cég rendbe hozza pénzügyeit, ennek keretében egy 650 millió dolláros költségcsökkentést hajtottak végre, valamint 2.200 munkavállalót bocsátanak el.

Továbbá Kreiz abban reménykedik, hogy a januárban bejelentett Barbie-film – amiben Margot Robbie lesz a főszereplő –, valamint a közelgő Hot Wheels-film növeli majd az értékesítést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!