Ennyi skót whiskyt még soha nem adtak el

alkohol
A mérsékelt alkoholfogyasztás hatásait vizsgálták a szívritmuszavar kialakulására
Vágólapra másolva!
Mennyiségben és értékben is csúcsot döntött a skót whisky exportja tavaly – olvasható a skót whiskygyártók szövetségének (SWA) közleményében, amely a brit vámhatóság adataira hivatkozik.
Vágólapra másolva!

A skót whiskyből tavaly rekordmennyiséget, 1,28 milliárd – standardnak számító, 0,7 literes – üveget, vagy másképpen számítva 896 millió litert exportáltak, ami

3,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Illusztráció Forrás: flickr.com

Az előző rekord 2011-ben született, 1,264 milliárd palackkal.

A skót whisky tavalyi exportjából származó bevétel szintén történelmi csúcsra, 4,7 milliárd fontra emelkedett, ami 7,8 százalék múlta felül az egy évvel korábbit.

Illusztráció Forrás: pexels.com

Az Egyesült Államokba exportált skót whisky értéke 1 milliárd font volt, és először érte el egy ország ezt a szintet. Tavaly a második helyen Franciaország állt 442 millió font eladott skót whiskyvel.

A franciák ugyanakkor inkább az olcsóbb kategóriájú whiskyt vásárolták,

így az ott eladott palackot száma több volt, 187,8 millió, míg az Egyesült Államokban 136,8 millió.

A kőolajat nem számítva tavaly a brit exportbevétel 1 százaléka származott a skót whisky eladásából.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!