A Nissan több mint 10 ezer embert bocsát el
![10 legnagyobb autógyár – galéria](https://cdn.origo.hu/2023/12/7bHNyCdT73jf0MvrW1rBOFMy2TjM3lXMf0GIpvUBy_Y/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IzNmI0ZWNmYjU5NzRmYjFhYmY3NGNkMmM1Nzk5MWMx.webp)
A Nissan májusban már bejelentett egy 4.800 fős leépítést, ami elsősorban az országhatárokon kívüli, gyengébb hatásfokkal működő leánycégeire vonatkozott, és ez része a tervezett több mint 10 ezer fős elbocsátásnak.
Májusban a japán cég azt közölte, hogy folyó évi működési nyeresége 28 százalékkal zsugorodik az előző évi 45 százalékos esés után.
A tavalyi kiemelkedően rossz eredményekért Carlos Ghosnt, a japán autógyártó tavaly novemberben leváltott elnökét tette felelőssé az új menedzsment.
Májusban Szaikava Hiroto, a Nissan vezérigazgatója azt mondta, hogy a problémák többsége
az előző vezetés negatív örökségéből"
fakad, így az eltúlzott, fölösleges befektetésekből, valamint az eladások mesterséges felpumpálásából.
Carlos Ghosn majdnem két évtizeden át vezette a japán autógyárat, mígnem tavaly ősszel Japánban letartóztatták pénzügyi vétségek miatt.