A szénerőművekből származó villamos energia három százalékkal esett vissza 2019-ben, ennek eredményeként az energiaágazat szén-dioxid-kibocsátása két százalékkal esett vissza az Ember éghajlati szakértői csoport világméretű értékelése szerint.
A jelentés szerzői szerint azonban
a fosszilis tüzelőanyagoktól való megválás azonban még nem elegendő,
és a kormányoknak drasztikus lépéseket kell tenniük a fenntartható energiaforrásokra való áttérés meggyorsítására, ha el akarják kerülni a globális felmelegedés okozta negatív következményeket.
A szénalapú energiamennyiség tavalyi esése 1990 óta a legnagyobb volt a Nemzetközi Ügynökség beszámolója szerint, amit az európai a megújuló energiaforrásokra való átállás és az Egyesült Államok versenyképesebb földgáz-ára hajtott.
A Japánban és Dél-Koreában újraindított atomerőművek szintén csökkentették a szénigényt, ugyanakkor Kína két százalékkal növelte szénfelhasználását.
Dave Jones, az Ember villamosenergia-elemzője és a jelentés vezető szerzője elmondta, hogy a széntüzelésű energiaforrásoknak évente 11 százalékkal kell csökkenniük a következő évtizedben, ha a globális felmelegedést másfél Celsisus fok alatt kívánják tartani. A limitet tudósok határozták meg az iparosodás előtti adatok alapján, és az efölötti átlaghőmérséklet növekedés súlyos következményekkel járna.
A szél- és naperőművek energiatermelése 15 százalékkal nőtt világszerte, és a világ energiatermelésének 8 százaléka ezekből a megújuló forrásokból keletkezett. A jelentés azt is feltárta, hogy a villamosenergia-igény tavaly 1,4 százalékra csökkent, ami a 2009-es recesszió óta a leglassabb növekedés, ezt az alacsony gazdasági növekedés és az enyhe tél hajtott.