Hozzátette:
az öt fő terület intézkedéseire rendelkezésre álló forrás összértéke mintegy 9000-10 000 milliárd forint között lesz 2020-2022 között, ami a GDP 18-20 százaléka.
György László előadásában felidézte, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv több fázisból áll, az idén a kiemelt intézkedéseire mintegy 6100 milliárd forint keret áll rendelkezésre.
Az ITM államtitkára az idei intézkedések közül egyebek közt kiemelte, hogy a kamat- és tőkefizetési moratórium mintegy 3600 milliárd forint keretet nyit meg a vállalkozások számára. A felülről nyitott munkahelyvédelmi bértámogatásra 195 milliárd forintot szánnak, a kutatás-fejlesztésben dolgozók 40 százalékos bérkiegészítésére 32 milliárd forint áll rendelkezésre.
György László felhívta a figyelmet a támogatott hitel-, garancia- és tőketermékekre, valamint az adócsökkentésekre, az adminisztrációegyszerűsítésekre.
Hozzátette, jelenlegi számítások alapján az adócsökkentések és adminisztrációegyszerűsítések mintegy 300 milliárd forintot hagynak a gazdaságban, ideértve a 2 százalékpontos szociális hozzájárulási adócsökkentést is.
A gazdaságvédelmi akcióterv keretében a mikro-, kis- és közép, valamint a nagyvállalkozásoknak munkahelymegtartásra és újak teremtésére, a hatékonyság növelésére pályázati támogatásokat indítanak. Első körben 100 milliárd forintot hirdetnek meg, de további források megjelenésére lehet számítani, ha a tapasztalatok ezt indokolják.
A konferencián György László kitért az átképzési támogatási programra, amelyben a munkájukat elveszítőknek kívánnak segíteni. Egyebek közt példaként megemlítette a májusban induló, 8 hetes ingyenes, a későbbi munkát hatékonyabbá tevő informatikai képzést, amely távoktatásban lesz elérhető.
Zsabka Zsolt, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) általános alelnöke a konferencián úgy értékelte, hogy
a koronavírus kapcsán előállt helyzetből várhatóan a gazdaság helyreállítása gyorsabb lesz, mint a klasszikus, 2009-es válságot követően.
A BKIK általános alelnöke arra hívta fel a cégek figyelmét, hogy a kialakult új helyzetben célszerű az üzleti kapcsolatokat, szerződéseket átfogalmazni, és nem megszüntetni.