25 ezer hektár állami földet adnak haszonbérbe a nemzeti parkok igazgatóságai
![ÁLLAT szürkemarha magyar mezőgazdaság Magyarország](https://cdn.origo.hu/2023/12/RIFS_pr1jLio4JUIy-vUzqYVHaZ_TtDlfp7jh3436ww/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwNWI3OGU2NDVkNjRhZWY5NzY0M2MyMDY5OTM4OThm.webp)
A politikus hangsúlyozta: a cél az, hogy a nemzeti parki vagyonkezelésben álló védett természeti területek kezelése az állattartással is foglalkozó helyi gazdák közreműködésével,
a természetvédelmi szempontok maximális betartása mellett
valósulhasson meg hosszú távon.
A közlemény szerint a gazdák országszerte 395 birtoktestre pályázhatnak, a nyertes pályázókkal a legtöbb esetben tíz évre kötnek szerződést az igazgatóságok.
Annak érdekében, hogy minél több helyi földműves juthasson állami földek használati jogához, a 200 hektár feletti birtoktestek esetében több, közösen pályázó nyertessel lehet csak egyidejűleg szerződést kötni – tette hozzá miniszter.
Kifejtette: a mostani pályázatokkal a korábban már lejárt és a 2023 végéig lejáró haszonbérleti szerződések megújítása a cél. A szerződéskötésekre még 2020-ban sor kerül, és a nyertes gazdák a piaci bérleti díjakhoz képest kedvezőbb, 2.500 Ft/aranykorona/év díjért bérelhetik a területeket.