A Butcombe Brewing a sört olyan viszonteladóktól kapta vissza, akiknek be kellett zárniuk a pubjukat a járvány miatt márciusban hatályba lépett nyitva tartási korlátozások miatt.
A sör kiöntése helyett a sörfőzde összekeverte azt más sörfőzési melléktermékekkel, például élesztővel és komlóval,
amiből gélszerű állati takarmányt kaptak.
Ezzel 108 ezer korsó sört sikerült megmenteni attól, hogy a csatornába öntsék.
Marc McGuigan, a cég igazgatója úgy nyilatkozott, hogy azért döntöttek így, mert szem előtt tartották a fenntarthatóságot és a környezet védelmét.
A használt sörkészítményeket már eddig is átadták egy helyi gazdának, így ez a mostani lépés logikus volt a számukra ahelyett, hogy a csatornába öntsék az eladatlan italt. Arról nem is szólva, hogy ez milyen hatással járt volna a szennyvízrendszerre - mondta a cégvezető.
A sörgyár arra bátorítja a sörözők tulajdonosait, hogy ők is fontolják meg az eladatlan sör állati takarmányként történő újrahasznosítását.
Forrás: Farminguk.com