A kormány elsődleges célja a munkahelyek megtartása és újak létrehozása
![Bodó Sándor, államtitkár](https://cdn.origo.hu/2023/12/_idKJbYEMjyrgQJvH9ZZvtkrJDAINEqEplm-tupPX6U/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1NmFkNmY0NGVlYzRlM2Y4YzVhYTFkNDg1ZTkxODY5.webp)
Felhívta a figyelmet arra, hogy
az Európai Unió valamennyi tagállamában január elsejétől megváltozott a számítás módszertana, ennek egyik lényeges eleme, hogy a gyesen és gyeden lévőket is munkavállalóként tartják számon.
Az új módszertannal készülő számadatok a korábbi időszakhoz történő viszonyításban zavart okozhatnak. Bodó Sándor elmondta,
Magyarországon januárban 4 millió 537 ezren dolgoztak, a munkanélküliség 5 százalékos volt, ugyanakkor a mostani helyzetben jó adat a 71,1 százalékos foglalkoztatási ráta.
A november-január közötti időszakban a foglalkoztatottak száma 4 millió 601 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékos volt. A közfoglalkoztatottak száma az előző időszakhoz képest 10 ezerrel kevesebb, a külföldi telephelyeken dolgozók száma 36 ezerrel csökkent.
Az egyes ágazatoknál nincs jelentősebb változás, az infokommunikáció, a tudományos ágazat, az építőipar, a kereskedelem egy része, a pénzügyi szektor tartja magát, itt nincs létszámcsökkenés. A legnehezebb helyzetben van a turizmus, vendéglátás, szállítás, raktározás ágazat.
Bodó Sándor elmondta, a már elindított programokat kell menedzselni. A programok célirányosak, példaként említette, hogy a 25 év alattiak számára, a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezőknek szóló programban eddig 5-6 ezerre tehető a támogatást igénybe vevők száma, ami havi 100 ezer forint 6 hónapon keresztül.
A legnagyobb program az ágazati bértámogatás, 110 ezer fölött van azoknak a száma, akik támogatásban részesültek.
Fontos a kutatás-fejlesztés-innováció segítése, ahol magasan képzett munkaerő megtartásában tudnak segíteni, hogy a jelenlegi tudás minél előbb a gyártószalagokon is megjelenjen - közölte Bodó Sándor.