A cégek digitális kompetenciái európai összehasonlításban is alacsonyak, ráadásul ezek fejlesztését költségesnek és bonyolultnak tartják.
Az elmúlt időszak azonban világossá tette, hogy az online jelenlét és az elektronikus szolgáltatások használata lehet a versenyképesség kulcsa.
A digitalizációban segítséget várnak a vállalatvezetők: pályázatok és támogatások igénybevételével finanszíroznák a költségeket. Olyan megoldásokat keresnek, amelyek a kihívásokra egyszerű, gyors és komplex válaszokat tudnak adni.
A Budapest Bank legfrissebb, kisvállalkozó ügyfelei körében végzett felméréséből kiderült, hogy a kisvállalatok több mint felének pénzügyi helyzetét egyáltalán nem érintette hátrányosan, sőt néhányuk esetében még pozitív változásokat is hozott a Covid-19 okozta járványhelyzet. A hazai cégek válságállóságát jól mutatja, hogy a KSH adatai szerint
az idei első negyedévben 2 százalékkal nőtt a magyar GDP a tavalyi év utolsó három hónapjához képest, amihez már a különösen hátrányosan érintett szolgáltatói iparág is jelentősen hozzájárult.
Bár a vizsgált kisvállalkozások 40 százalékának romlott a pénzügyi helyzete az elmúlt időszakban, mégsem gondolkodnak a redőny lehúzásán, sőt,
többségük a különböző beruházásokban, korszerűsítésben látja sikeres újraindítás kulcsát.
Legtöbbjük tevékenységét, szolgáltatását bővítve alkalmazkodna a megváltozott igényekhez, de rövidtávon csak negyedük fogna digitális fejlesztésekbe. A pandémiás helyzet pedig megmutatta, hogy a túlélés zálogát a minél hangsúlyosabb online jelenlét, az új értékesítési felületek megtalálása és az elektronikus fizetési megoldások használata jelenthetik.
A kisvállalkozások az elmúlt években fokozatosan szembesülhettek az egyre szigorodó rendelkezésekkel, ma az online számlázás szinte megkerülhetetlenné vált, és a vásárlók számára kötelező biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét.
Az alkalmazkodás elkerülhetetlen, de a felmérés adataiból jól látszik, hogy a cégek örülnének, ha segítséget kapnának a jogszabályi megfeleléshez: az elektronikus fizetési megoldások bevezetését 89 százalékban pályázati forrásból finanszíroznák, az online számlázáshoz kapcsolódó fejlesztéseket legfeljebb 50 százalék önerő mellett, 80 százalékban támogatásokból fedeznék. Tájékozottak a témában, harmaduk már ismeri a Budapest Pénzügyi Asszisztens online számlázóprogramot, valamint a POS elektronikus fizetési megoldást is.
A cégvezetők átlagosan 8,2 millió forintot fektetnének be a közeljövőben, ezt a pályázatok mellett jórészt saját tőkéből és bankhitelből finanszíroznák.
Több mint 80 százalékuk ismeri a Széchenyi Kártya Programot, 50 százalékuk pedig az MFB Pontos, támogatásokkal kiegészített hiteltermékeket is.
Azt tapasztaljuk, hogy ügyfeleink most minden erejükkel azon vannak, hogy újra fejlődő pályára állítsák vállalkozásukat. Fontosnak tarjuk, hogy ebben minden lehetséges módon támogassuk őket, ezért a hagyományos banki termékeken túl államilag támogatott kölcsönöket és számos digitális megoldást is kínálunk"
– mutatott rá Csajtainé Tószeg Andrea, a Budapest Bank kisvállalkozási termékfejlesztési vezetője a bank közleményében.