A város történelméhez szorosan kötődő, XVI. századi egri ostrom eseményeit bemutató regény tematikáját választották a most átadott befogadó játszótér tervezői.
Az „Egri csillagok" nevet kapó közösségi parkban egy akadálymentes erőd és további kilenc játékelem várja a helyszínre érkezőket.
A témakör és az eszközök kiválasztásakor azon túl, hogy a fogyatékossággal élő és ép gyermekek együtt tudjanak játszani, szempont volt az is, hogy minél szélesebb korosztály érdeklődésére számot tartó elemek kerüljenek telepítésre. Hazánkban ugyanis a 14 év alatti gyermekek közül minden tizenötödik érintetett a fogyatékosság valamely típusával.
A játszóterek építése során annak érdekében, hogy az egyetemes tervezés - nem pusztán akadálymentesítési megoldásokat kereső, hanem proaktív gondolkodásmódot feltételező tervezési metódus - szabályai maradéktalanul érvényesüljenek a Szerencsejáték Zrt. szoros szakmai partnerségben működik együtt a Mozgássérültek Budapesti Egyesületével (MBE), az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközponttal (ETIKK), valamint az Egyetemes Tervezés a Fogyatékossággal Élők Szolgálatában Egyesülettel.
„A nemzeti lottótársaság évek óta zászlóshajó szerepet vállal a fogyatékosságügy területén, aminek egyik kiemelt programja a befogadó játszóterek építése. A széleskörű szemléletformálást a Tarts Velünk egy akadálymentes jövőért! kampány elindításával idén új szintre emeltük."
– hangsúlyozta Bánhegyi Zsófia.
A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója hozzátette: „Az akadálymentes jövő ugyanis nem csak a fizikai korlátok lebontásával érhető el, hanem már a gondolatokban meg kellene születnie. Hiszünk abban, hogy ha mindez már fiatal korban megkezdődik, utána már nem számít a mindennapokban, hogy kinek milyen fizikai, vagy szellemi akadálya van."
A 2017 óta elérhető időszakos, limitált darabszámú - nagyságrendileg 2,5 millió példányban jelenik meg – Nagykarácsony sorsjegy minden évben nagy népszerűségnek örvend, az első 6 hétben általában elfogy a teljes sorsjegykészlet 2/3-a.
A Nagykarácsony sorsjegy megvásárlásával játékosaink eddig 17 befogadó játszótér megvalósításához járultak hozzá, ugyanis
az eladott sorsjegyek bevételének egy részéből valósul meg mind a tervezés mind pedig a kivitelezés.
A befogadó játszóterekkel a következő helyeken lehet találkozni: IV., VIII., XVI., XVIII., XXI., XXII. kerület, Veszprém, Miskolc, Pécs, Sopron, Kaposvár, Debrecen, Tiszaföldvár-Homok, Esztergom, Nyíregyháza, Eger.
Mirkóczki Ádám polgármester az átadón elmondta: "Polgármesterként nagy örömömre szolgál, hogy Eger városa egy ilyen különleges játszótérrel bővülhet.
Napjainkban egyre több megoldás kínálkozik arra, hogy a fogyatékkal élő embertársaink az élet minden lehetőségét ugyanúgy élvezhessék és kihasználhassák, mint egészséges társaik.
Ez a játszótér ékes példa a társadalmi felelősségvállalásra, az elfogadásra és a segítségnyújtásra, hiszen a jövőben ezen a játszótéren egészséges és sérült gyermekek együtt, közösen játszhatnak majd. Köszönöm a Szerencsejáték Zrt.-nek a lehetőséget és a megvalósítást!"