Megvalósította első napelemes kiserőmű beruházását az MVM ESCO

felsőzsolca, napelem
Napelemek az MVM Hungarowind Kft. naperőművében az avatás napján
Vágólapra másolva!
Az MVM ESCO Urban Kft. május első hetében átadta a Kingspan Kereskedelmi Kft. újhartyáni és felsőlajosi gyárainak tetején megvalósított 300, illetve 108 kilowatt beépített teljesítményű napelemes kiserőműveit, amely igazi mérföldkő az MVM ESCO történetében. Az ESCO konstrukcióban létesített kiserőművek hosszú távon jelentősen csökkentik a Kingspan Kft. energiaköltségeit. A konstrukció keretében a megvalósítás teljes költségét az MVM ESCO Urban Kft. vállalta, a Kingspan pedig 15 éves szerződés keretében rögzített áron vásárolhatja meg a zöld energiát, majd a futamidő végén a teljes kiserőművet.
Vágólapra másolva!

A napelemek révén a Kingspan évente 150 tonnával kevesebb szén-dioxid-kibocsátás mellett tudja megvalósítani piacvezető hőszigetelt építőipari termékeinek előállítását, míg a 410-450 megawattóra per év zöldenergiát a versenypiacinál lényegesen kedvezőbb áron szerzi be az MVM ESCO Urban Kft.-től.

Kiss Csaba Attila, az MVM ESCO Urban Kft. ügyvezetője elmondta:

Hozzátette: "Az MVM ESCO az elmúlt időszakban számos napelemes kiserőmű megvalósítására kötött szerződést, melyek kivitelezési munkái jelenleg is ütemtervszerűen zajlanak."

Illusztráció Forrás: MTI/Vajda János

Mikolaj Paly gyárigazgató elmondta:

Az MVM ESCO Zrt. és 100 százalékos tulajdonú leányvállalata az MVM ESCO Urban Kft. fő tevékenysége energiahatékonyság növelésére irányuló beruházások megvalósítása az ügyfelei megbízásából. A beruházásokat minden esetben az MVM ESCO finanszírozza meg, amiket az ügyfelek az energiaköltségeiken nyert megtakarításból törlesztenek. Az MVM Csoport szerteágazó és stabil szakmai hátterén alapozva az MVM ESCO képes az energetika bármely területén beruházásokat végrehajtani, csökkentve ezzel az ügyfelei finanszírozási igényét.

A Kingspan Csoport globális szinten vezető pozíciót tölt be a nagy teljesítményű, alacsony szén-dioxid-kibocsátású épületek szigetelése és burkolatépítése területén. Küldetésüknek tekintik, hogy hozzájáruljanak egy olyan jövő megteremtéséhez, amelynek középpontjában a nulla nettó kibocsátás elérése, valamint az emberek és a bolygó jólléte áll.