Ezekben az országokban ezért az alkotmányt módosítani kell, hogy azokban immár az utódját jelöljék meg államfőként.
Nemzetközösségi szakértők szerint az olyan országokban, mint Jamaica, ahol erős a köztársasági mozgalom, és Belize, ezekhez az alkotmányos változtatásokhoz népszavazásra is szükség lesz.
Ez politikailag veszélyhelyzetet idézhet elő az új uralkodó számára, aki Barbados 2021-es köztársasággá válása után a nemzetközösség további fontos elemeinek elvesztésével nézhet szembe.
Valószínűleg olyan országokban - mint Pápua Új-Guinea, a Salamon-szigetek, Tuvalu, Antigua és Barbuda, a Bahamák, Grenada, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia és Saint Vincent, továbbá a Grenadine-szigetek - is kérdésessé válhat, hogy az új uralkodó jogszerűen kinevezheti-e a helyi főkormányzót, hiszen ezen országok alkotmánya szerint ez a jogkör még a királynőt illeti meg, nem pedig az újdonsült királyt, III. Károlyt.
A királynő neve más törvényekben is szerepel a nemzetközösséghez tartozó országokban, amelyek újraszövegezést igényelnek. Ez pedig nem egyszerű és nem is olcsó folyamat, különösen a kisebb országok számára, amelyek nem alkalmaznak saját törvényhozókat.
Az alkotmányos monarchiák közül Ausztráliában, Kanadában és Új-Zélandon vannak érvényben olyan rendelkezések, amelyek szerint az új uralkodó automatikusan államfővé válik.