Fontos információk az otthonfelújítási támogatás igénybevételéhez
![fiatal pár költözés lakás ház](https://cdn.origo.hu/2023/12/dKxKSw6MXsG8uEN18RUaTTUC4pKGasp48s11uEaMdOQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzOWUzNjkzZDJlODQ3ODA5OGNhMjQzM2U4NjhkOTlh.webp)
December 31-én véget ér a 2021. január óta elérhető otthonfelújítási támogatás, amely akár hárommillió forint ingyenpénzt is jelenthet lakásfelújításnál.
Az igénylés feltétele, hogy a megvásárolt alapanyagot és az elvégzett munkálatokat számlákkal is igazoljuk a december végéig, így nagyon sürget az idő a lakásfelújítási munkák megszervezésére és elkezdésére
– figyelmeztet a Bank360.hu.
Nagyobb lakásfelújítás már aligha fér bele a hátralévő időbe, de ha sikerül még kivitelezőt találni, akkor akár egy több millió forint értékű fejlesztés is lebonyolítható.
Az otthonfelújítási támogatás csak utólag, a felújítás befejezése után vehető igénybe, ami azt jelenti, hogy
az igénylőnek elő kell finanszíroznia az alapanyagot és a kivitelezés költségét is.
Ha ezután derül ki, hogy az igénylő mégsem jogosult a támogatásra, akkor nincs mit tenni, nem jár a pénz. Ahhoz, hogy ezt el lehessen kerülni, már a felújítás előtt célszerű ellenőrizni, hogy minden feltételnek megfelel-e az igénylő.
Ezek a fontosabb elvárások:
A támogatás további feltételeiről és a megvalósítható felújítások listájáról itt lehet olvasni.
A határidő közeledtével érdemes jobban odafigyelni az elvárások teljesítésére. Ha az utolsó napokra hagyjuk az igénylés benyújtását, kevesebb idő marad egy esetleges hiánypótlásra vagy korrekcióra. Különösen december második felében, az ünnepi időszakban lehet problémás az ügyintézés, és jelenleg nincs arról információ, hogy az igényléseket befogadó Magyar Államkincstár az ünnepi időszakban hogyan készül majd a határidő végére. Emiatt, bár az igénylés online is beküldhető, célszerű december 20. előtt elindítani a folyamatot. Ez egyben azt is jelenti, hogy addig a számláknak is rendelkezésre kell állniuk az igénylés benyújtásához.
A támogatás részben előfinanszírozható akár a kedvezményes lakásfelújítási hitelből is, amire a csok otthonteremtési hitelhez hasonlóan állami kamattámogatás vehető igénybe.
A legfeljebb 6 millió forintos otthonfelújítási hitel fix 3 százalékos kamattal vehető fel.
Az igényléshez ugyanazokat a feltételeket kell teljesíteni, mint a vissza nem térítendő támogatáshoz, emellett a bank a hitelképességet is vizsgálja.
Több hitelintézetnél is elérhető a kölcsön, a részletes feltételek azonban eltérhetnek.
Különböző lehet például az elvárt minimum jövedelem: van, ahol már 100 ezer forint igazolása is elég, máshol 150 ezer forint az elvárás. Emellett a törlesztés menetében is lehetnek különbségek, található már türelmi idős hitel, amelynél az első évben csak a kamatot kell törleszteni, így ekkor jóval alacsonyabb a részlet. Jelentős különbség lehet emellett a felvehető hitelösszegnél is, ugyanis van, ahol félmillió forint a minimum, míg máshol ugyanez az összeg 4 millió forint.
A támogatott hitel az olcsósága miatt előnyös, azzal azonban számolni kell, hogy mivel jelzáloghitelről van szó, az igénylés több hetet is igénybe vehet. Ha a felújítás megkezdéséhez erre a forrásra is szükség van, akkor a hátralévő idő számolgatásánál az igénylési procedúrával is célszerű kalkulálni – figyelmeztet a Bank360.hu.