A sofőr szerint az autó műszaki hiba miatt válhatott irányíthatatlanná, majd közel 200 km/h sebességre gyorsult fel, miközben vezetője teljesen tehetetlenné vált - írja a Bpiautosok.hu.
Az elszabadult jármű menet közben egy másik autót teljesen összetört, valamint egy motorost és egy biciklist is elsodort brutális tempóval, míg végül mintegy két kilométer után hatalmas robajjal egy épület falába csapódott.
Az ámokfutás során ketten életüket vesztették, hárman pedig megsérültek. Egyelőre nem bizonyított, hogy valóban műszaki hiba okozta a tragédiát. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.