Tokaj városában épült fel 1983-ban az ország második Skála Áruháza (az első Újbudán van), a helyén le kellett, hogy bontsanak két házat. Ma pedig a Sáros László által tervezett áruházépületre vár hasonló sors - értesült a boon.hu.
A városok szövete ugyanakkor legalább annyira védendő érték, mint egy-egy kiemelkedő épület. Nem szerencsés, ha túlzott individuummal, zárványként metszenek bele épületek egy egységes képbe - írjaa Magyar Építők.
Tokaj lakosságának nagyobb része ma Kis-Tokajban, a történeti városmagtól délre, kertes övezetben él. Így az áruház látogatottsága az eltelt évtizedekben jelentősen visszaesett. Ehhez járul, hogy a '80-as évek elején még viszonylag kevés embernek volt autója, nem voltak nagyáruházak, így a lakosságnak szüksége volt az intézményre – ez az ezredfordulóra drasztikusan megváltozott. Ma az épület nem szolgálja az itt lakók kényelmét, nem tartozik hozzá elegendő parkoló, nehéz az aktuális igényekre alakítani és energetikailag korszerűtlen.
November 17-én már meg is kezdődött az építési háló telepítése, majd november 20-án, hétfőn a bontásnak is nekiállnak. A tervek szerint 2024 januárig tartó bontáshoz és az azt követő építéshez elegendő felvonulási területet tudnak biztosítani az épület mögött, így a munkálatok nem zavarják majd a helyiek mindennapjait.