Hergár Eszter elmondta, hogy az MNB minden év végén közzéteszi a következő évi érmekibocsátási programját az érmék paramétereivel, grafikai terveivel. A program idő közben bővülhet olyan elemekkel, amik a nemzeti bank látóterébe kerülnek – mondta el az InfoRádióban a jegybank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. A jegybanknál eközben már készülnek a 2024-es kibocsátásokra, a jövő évi emlékérmékre vonatkozó tervekről az Origo is beszámolt.
Az idei tervekben Deák Ferencre és a Kúria alapítására emlékező érmek szerepeltek (a Deákos és a Kúriás érmékből 5000-5000 darabot vernek), de
a közelmúlt eseményeire reagálva bővítik a 2012-ben indított Nobel-díjas sorozatot is húszezres vert darabszámmal – Karikó Katalinnal és Krausz Ferenccel, azaz a két friss Nobel-díjas magyar tudós tiszteletére kibocsátott érmékkel.
Számítanak rá, hogy az új Nobel-érmék azonnal el fognak fogyni, amint piacra kerülnek, ahogy a korábbi "extra kibocsátásoknál" is történt, például a Magyar pásztor- és vadászkutyafajták sorozat erdélyi kopója is azonnal elment 20 ezer példányban, a sorozat kezdő darabja is pár óra alatt elfogyott.
Hamarosan bejelentik a Karikó- és Krausz-érmék piacra kerülésének időpontját. Hergár Eszter tájékoztatásából kiderült az is, hogy
a Nobel-díjasok érméivel kapcsolatban már zajlanak az egyeztetések a Magyar Nemzeti Bankon belül, tervezik az érmét, és az egyértelműség kedvéért: két különböző érméről lesz szó.
Az ovális érmesorozatot Szent-Györgyi Alberttel kezdték tizenegy éve, tavaly verték Kertész Imrét, és tervezés alatt van Oláh Györgyé is.
Hergár Eszter még azt is elmondta, Karikó Katalin már csak félig lesz "debütáns" az MNB-nél.
"Tavaly Karikó Katalin munkásságának elismeréseképpen bocsátottunk ki 15 ezer forint névértékű ezüst- és 3 ezer forint névértékű emlékérmét Karikó Katalin hozzájárulásával az mRNS-alapú vakcinák találmány elnevezésével. Ez egy érdekes forma: egy csúcsára állított, négyzet alakú emlékérme."
Az alábbi képen látható:
Az elmúlt években tapasztalata szerint megnövekedett az érdeklődés, nem csak az ezüst és színesfém, de az arany emlékérmék iránt is.
"Van egy nagyon erős gyűjtői bázis, amely minden érmét megvesz. Ezenkívül a témaválasztás is sokat segíthet, illetve egyfajta értékőrző tulajdonság is szerepelhet ebben, a nagyobb értékű érméket van, aki befektetési céllal vásárolja meg" – tette hozzá Hergár Eszter