A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Összeomlott az egyik legnagyobb áruházlánc, rengeteg pénzzel tartoznak

Vágólapra másolva!
Fizetésképtelenné vált az egyik jelentős brit kiskereskedelmi áruházlánc, a Carpetright. Rengeteg tartozást halmoztak fel, és könnyen lehet, ennek egy részét már hiába követelnék a cégen a partnereik.
Vágólapra másolva!

Összeomlott az egyik nagy brit kiskereskedelmi lánc, a Carpetright. Az 1988-ban alapított vállalat nemrég még közel 400 üzletet működtetett Nagy-Britanniában, de jelen voltak a holland, az ír, valamint a belga piacon is. Padlóburkolatokat, szőnyegeket, ágyakat, ágymatracokat kínáltak vásárlóiknak. Fizetésképtelenné válásukkal az előzetes adatok szerint 213 millió font, azaz 

nagyjából 100 milliárd forintnyi tartozást hagynak maguk után.

A cégnek rengeteg ki nem fizetett számlája van a beszállítóktól és az üzletek illetve irodáik bérbeadóitól, de vannak kötelezettségvállalásaik vevőik felé is. Partnereik között ott van a Royal Mail és a Microsoft is, s könnyen lehet, hogy a partnercégek egy része egyáltalán nem juthat majd hozzá pénzéhez. A Carpetright a Microsoft felé 3,1 millió fonttal, a Royal Mail felé 372 ezer fonttal tartozik, míg a csőd miatt a DHL mint hitelező, 540 ezer font követelést tart nyilván feléje.

image

A 213 millió fontba a vállalati tartozások mellett azok a kötelezettségvállalások is beletartoznak, melyek a cég vásárlóit, azaz termékeik végfelhasználóit érintik. Sok vásárlónak van ugyanis élő rendelése a cégnél ágyak, matracok, burkolatok szállítására, melyek javát előre ki is fizették. Egyelőre nem ismert, hogy képes lesz-e még a vállalat valamilyen módon teljesíteni ezeket a rendeléseket, illetve amennyiben nem, mi lesz a vásárlók bent ragadt pénzével.

A könyvelési dokumentumok alapján a kiskereskedelmi vállalat teljes kötelezettsége 338 millió fontra tehető.

A Carpetright legnagyobb hitelezője a Nestware Holdings, ez a cég az első a hitelezési listán, azaz alapesetben ez a vállalat lesz az első, amely számíthat arra, hogy ha a cég eszközállományát sikerül pénzzé tenni vagy harmadik fél bevonásával pénzt injektálni a cégbe, akkor hozzájut pénzéhez. A Nestware 120 millió fontos követelést tart nyilván, de egyelőre valószínűtlen, hogy ebből bármit is látni fog.

A Carpetright összeomlásával 273 üzletüket zárják be, és mintegy 1500 munkavállalónak szűnik meg az állása. A legnagyobb versenytársuk, a Tapi átvállalta két raktár és 54 áruház további üzemeltetését, 308 munkavállalóval, így ezeket az egységeket nem érinti a csődeljárás. Ám a Retail Gazette értesülései szerint a többi dolgozó nehéz helyzetbe került, mert nem csak júliusi fizetésüket nem kapták meg, a Carpetright munkáltatóként már júniusra is tartozik nekik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!