Sörhas naptárat dob piacra egy kocsmatulajdonos

A pot-bellied man holds a mug of beer in his hand. Isolated on a white background.
Fotó: Shutterstock/Tattoboo
Vágólapra másolva!
Egy sörfőzde és kocsmatulajdonosa azt reméli, hogy sztárt csinál 11 leghűségesebb törzsvendégéből, akiket nem kellett kétszer kérni, azonnal elvállalták, hogy modellt álljanak a sörhas naptárban.
Vágólapra másolva!

A 42 éves Alexander Klaus, aki a német szászországi Goerlitzben található Bierblume sörfőzde és pub tulajdonosa, nem vesztegette az idejét, és azonnal bele is vágott a kissé elborult ötletének a megvalósításába - számolt be a Daily Star.

Klaus így nyilatkozott: 

Az ötlet a feleségemnek és nekem egy sör mellett jött. Jó példát akartam mutatni. Ezért azonnal szerveztem egy fotóst, írtam a törzsvásárlóimnak, és aztán azonnal megtörtént az üzlet.

"Július közepén még a drezdai sörbarátok is elutaztak Goerlitzbe. Lelkesedtek az ötletért."

A fotózás Goerlitz óvárosában zajlott, ahol a Szent Péter-templom, egy rendőrségi furgon és a kocsma szolgált a képekhez háttérként.

Képünk illusztráció.
Fotó: Shutterstock/Tattoboo

Klaus elmondta: 

A projekt nem a test kiemeléséről szól, hanem a sörhasról. Senki nem kérdőjelezett meg semmit. 

"A szórakozásról szólt minden, és mindenki, aki részt vett benne, önként tette ezt. Be akartuk mutatni önmagunkat. Nagyon jól éreztük közbe magunkat. Így kitettük a jól formázott sörhasainkat a kamera lencséje elé, hogy jól láthatóak legyenek."

Később a nők is bekapcsolódtak a mulatságba mondta a tulajdonos, és azt is hozzátette, hogy a fotók egy sörhasnaptárban szerepelnek majd, amelyet kezdetben 250 példányban nyomtatnának ki.

Hozzátette: 

Az árat még nem határozták meg, de szeptember végétől már elérhető lesz, többek között a goerlitzi turisztikai információs központban is.

 A sörhasnaptárunk eladásából befolyt összeget pedig jótékony célra fordítjuk."

Mint arról már korábban beszámoltunk, még 2022-ben közel mindenki meztelenre vetkőzött egy ausztrál városban, hogy egy pikáns naptárban pózolhassanak. Az akció nem öncélú volt: ezzel adományt gyűjtöttek egy helyi asszonynak, aki egyszer már felépült rákbetegségéből, azonban nem sokkal később ismét kiújult a betegsége.

Az ausztráliai Crookwellben rengeteg helyi lakos fogott össze egy cél érdekében. Kitalálták, hogy életvidám meztelen fotósorozatot készíttetnek magukról, amik aztán később egy 2023-as naptárban tűntek fel.

A maga nemében egyedülálló naptárat áruba bocsájtották, és az ebből befolyó összeget Ally Jaffrey-nek, a városka egyik lakójának juttatták el,

akinél kiújult a csontvelőrák egy ritka fajtája.

A 32 éves nőnek az elmúlt években 80 vérátömlesztésen kellett átesnie a terápia részeként.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!