Megnevezték, ki lesz a világon az első ezer milliárd dolláros vagyonnal

Vágólapra másolva!
2027-ben ezer milliárd dollárra nőhet Elon Musk vagyona. Az ezer milliárd dollár új lélektani határ elérését jelenti a magánvagyonok gyarapodásában, és a mértékén túl azért is figyelemreméltó, mert Musk jelenlegi vagyonának elképesztő tempójú növekedését feltételezi.
Vágólapra másolva!

Némi túlzással azóta foglalkoztatja a világot, hogy ki lesz az első a modern idők történetében, akinek vagyona eléri az ezer milliárd dollárt (vagyis ezerszer ezerszer egymilliót), amióta John D. Rockefeller olajmágnás, a Standard Oil megalapítója és az amerikai kőolaj-kitermelés szinte kizárólagos irányítója 1916-ban a világ első dollármilliárdosa lett. Míg korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy bárki bármikor ekkora vagyonra tegyen szert, idén ősszel már az első jóslat is megérkezett mind az időpontról, mind a személyről.

ezer milliárd
Ezer milliárd dollár: megvan, ki lehet a világon az első, akinek összegyűlik ennyi
Fotó: Shutterstock

Kié lehet az első ezer milliárd dollár értékű vagyon?

Az Informa Connect Academy által nemrég kiadott jelentése szerint az ezer milliárd dollár vagyon elérésére Elon Musknak van a legnagyobb, az elemzők szerint kifejezetten jó esélye. Ha a prognózis teljesül, akkor 2027-ben bonthatják a pezsgőt azok, akik most a techgurura teszik tétjüket. 

A kalkulációk szerint ugyanis ő áll a legközelebb ahhoz, hogy vagyonát 13 számjegyű számmal lehessen kifejezni, már 2027-ben.

A napjainkban leginkább a SpaceX űripari cég, illetve az elektromos járműveket gyártó Tesla, valamint az X tulajdonosaként az egykor Twitter néven ismert közösségi platformmal a hírekben szereplő vállalkozóról nem lehet azt mondani, hogy kevés dolog érdekli a világon. 

ezer milliárd
Elon Musk lehet az első a világon ezer milliárd dollárnyi vagyonnal
Fotó: Getty Images via AFP / 2024

Hiszen a nevéhez köthető továbbá:

  • az emberi agyba csipeket ültető Neuralink, valamint 
  • az egyelőre mérsékelt sikerű, még mindig startupnak tekintett, de dollármilliárdos értékű The Boring Company is, aminek az a célja, hogy föld alatti alagútrendszerekben valósítson meg nagy sebességű közlekedést is. 

Sőt, jelentékeny szerepe volt a globális fizetési szolgáltató PayPal sikerében is, bár a gyakori vélekedéssel ellentétben, nem ő alapította (az pedig csak anekdota, hogy a bitcoin mögött is ő állna, ezt a gyanút egyébként maga Elon Musk is igyekszik eloszlatni).

Elon Musk emellett immár stabil szereplője a világ leggazdagabb személyeit követő Bloomberg Billionaires Index nevű listának, olyannyira, hogy általában a képzeletbeli dobogó valamelyik fokán áll. Összeállításunk készítésekor épp az első helyen, 242 milliárd dollár értékű vagyonnal.

Ezzel jelenleg Elon Musk a világ leggazdagabb embere.

Vagyonának növekedése rendkívül gyors. 2020-ban még "csak" 28,5 milliárd dollárja volt, majd még annak az évnek a végére vagyona 167 milliárd dollárra nőtt. Idén szeptemberben, ha az ezer milliárd dollárt nem is, de a 265 milliárdot már elérte vagyonának mértéke, ami később a most mért 242-re apadt a pénzpiaci és tőzsdei mozgások miatt.

Musk jelenleg maga mögé utasítja Jeff Bezost, Mark Zuckerberget, az Oracle egyik vezetőjét, Larry Ellisont, valamint a luxusipar legnagyobb élő alakját, a francia Bernard Arnault-ot. A leggazdagabbak listájának élbolyát egyébként az amerikaik uralják, az első 20 helyezett között csak néhány, nem egyesült államokbeli személyt találni.

A leggazdagabbak listáján szereplők, így a szupergazdag Elon Musk és Jeff Bezos is úgy tett szert vagyonára, hogy elindította cégét, amit aztán felfuttatott

– jegyzi meg James Pethokoukis, az American Enterprise Institute gazdaságpolitikai elemzője a meggazdagodás "titkára" utalva. Az elemző jelezte: a világ leggazdagabbá vált cégvezetői korábban egyszerűen elkezdtek olyasmiket kínálni, amikre az embereknek szükségük van.

ezer milliárd
Egy mesterséges inflációval foglalkozó konferencián fotózzák a világ várhatóan első ezer milliárd dollárnyi vagyont felhalmozóját, Elon Muskot 2023-ban
Fotó: TOBY MELVILLE / POOL / AFP

S valóban: 

az ezer milliárd dollárnyi vagyon felé menetelő Elon Musk esetében cégei, különösen pedig a Tesla szárnyalása, annak részvényértéke jelenti személyes gazdagságát.

A Tesla a Covid-19 világjárvány egyik nagy nyertese volt üzleti értelemben: a 2020 januárjában 30 dollár körül kereskedett részvényekért egy évvel később már a tízszeresét adták, a felívelés ha megingásokkal is, de később is folytatódott.

Az Informa Connect Academy jelentésének szerzői szerint Elon Musk vagyona átlagosan 110 százalékkal növekszik évente. Úgy számolnak, ha a technológiai vállalakozó esetében nem történik nagy kisiklás, akkor 2027-ben a világ első ezer milliárd dolláros vagyonával bíró személyévé válik.

Ők követhetik Muskot az ezer milliárd dollárosok listáján

Amellett, hogy Elon Muskot várják a világ első ezer milliárd dollárosává, az elemzők azt is megvizsgálták, kik követhetik őt a sorban. Meglepő, de időben nézve a második nem a most Musk sarkát taposók közül kerülhet ki. A második ezer milliárd dolláros vagyon Gautam Adani indiai üzletembernél, a nevét viselő konglomerátum elnökénél halmozódhat fel, feltéve, ha vagyona tartja a Muskénál is impozánsabb, évi 123 százalékos növekedési mértéket.

ezer milliárd
Gautam Adani egy 2009-es felvételen: az indiai üzletember lehet a világon második, akinek vagyona eléri az ezer milliárd dollárt
Fotó: AFP/Sam Panthaky

Az elemzők prognózisa szerint a Nvidia vezetője, Jensen Huang, valamint Prajogo Pangestu, az indonéz energia- és bányaipari mogul is ezer milliárd dollárral rendelkezhet 2028-ra.

Bernard Arnault-ról is közölték számításaik eredményét az elemzők: az LVMH luxusipari óriáscég mögött álló dúsgazdag francia üzletember is jó úton halad az ezer milliárd dollár elérése irányába, 2030-ra neki is ekkorára nőhet a vagyona, ahogy Mark Zuckerbergnek is erre az évre gyarapodhat ekkorára.

Miből lesz ezer milliárd dollárja a leggazdagabb magánszemélyeknek?

A vagyonosodási elemzés egyik megállapítása az amerikai jegybank szerepét betöltő FED adatai alapján, hogy a gazdagok jellemzően inkább a részvénypiacon fektetnek be, hogy pénzüket fialtassák, míg a közepes jövedelmű háztartások inkább ingatlanokba teszik pénzüket. 

Az Egyesült Államokban mindössze a leggazdagabb 1 százalék kezében van valamennyi amerikai részvény 50 százaléka, míg a pénzügyi helyzetüket tekintve az alsó 50 százalékba tartozók összesen a részvények 1 százalékát birtokolják. 

Amennyiben hamarosan valóban meglesz a világ első ezer milliárd dollár értékű vagyonnal bírója, úgy az egyúttal azt is jelenti majd, hogy vagyonának értéke a most jelenleg legértékesebb cégek tőzsdei értékével vetekszik majd. Például az Nvidia tavaly májusban lépett be az ezer milliárd dolláros cégek sorába, majd idén júniusban felzárkózott a 3 ezer milliárdos cégek, a Microsoft és az Apple mellé. Ugyanakkor az ezer milliárd dolláros vagyon részvényekhez kötöttsége miatt akkor állhat elő, ha ezt megelőzően a részvények értéke is jelentősen nő.

A világ leggazdagabb magyarjának is növekedett a vagyona, a részletekért kattintson ide!

A Bloomberg mellett a Forbes vezet folyamatosan frissülő nyilvántartást a világ leggazdagabb személyeiről. Tavaszi videós összeállításukban a világ idén 10 leggazdagabb személyét mutatják be:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!