Bár utálja az OnlyFans-t, másból képtelen megélni a gyönyörű arcú pornómodell

Lauren Goodger, LaurenGoodger
Fotó: Northfoto
Vágólapra másolva!
A korábbi valóságshow sztár nem tud megélni, ezért az Onlyfanson keresi a pénzt. Egyedülálló anyaként nagy nyomás van rajta, hogy a megfelelő anyagi biztonságot megteremtse a gyerekének.
Vágólapra másolva!

A korábban valóságshow műsorokban híressé vált Lauren Goodger egy nemrég készült interjúban bevallotta, hogy korábbi szerepléseiért kapott összegeket már nem tudja megszerezni, így kénytelen volt az Onlyfans-on dolgozni, máskülönben nem tudja biztosítani a 3 éves gyerekének a megfelelő életszínvonalat.Az egyedülálló anya elmondta, hogy korábban milliókat keresett azzal, hogy magazinfotózásokon vett részt, manapság már nem tud ezzel ennyire jól keresni. 

 Nem szeretem, hogy az OnlyFans-t kell csinálnom, de innen tudok pénzhez jutni

 -  mondta Goodger. 

image

A nő jelenleg fehérneműs képek közzétételével keresi a pénzt, az oldalon tagsági díjként 20 ezer forintot kér. Bevallása szerint egyáltalán nem élvezi ezt a munkát, és azt mondja bár sokat keres, de ez a munka nagyon megalázó számára. 

Még folytatom, de meddig fogom bírni? Hogyan fogom tudni abbahagyni? Mert nincs más választásom

mondta a nő a We Need To Talk podcastjében. 

Goodger azt mondja, hogy bár számára is kellemetlen, mégis átélt már ennél nagyobb szomorúságot is, amikor két közvetlen családtagja is meghalt, az egyik a párja volt aki autóbalesetben halt meg, illetve a másik kislánya Lorena aki közvetlenül a születése után halt meg.  

A közelmúltban beszélt megküzdési mechanizmusairól, és megosztotta, hogy az életben maradt kislánya, Larose miatt tudja csak átvészelni ezeket a nehézségeket, de rendkívül elszigetelnek és magányosnak érzi magát nap mint nap.

image

Évről évre növekszik az OnlyFans-oldal felhasználóinak és alkotóinak száma is, hiszen könnyű pénzkereseti lehetőségnek bizonyult azok számára, akik képesek gátlástalanul mutogatni magukat jó pénzért cserébe. Különböző oldalak folyamatosan mérik, hogy kik azok a pornómodellek, akik a legtöbb pénzt teszik zsebre szexképeiknek köszönhetően. A lista élmezőnye nem sokat változott az elmúlt pár évben, de a top 20-ban elég nagy a verseny az előfizetőkért. A pornómodellek között találhatók színésznők, énekesnők, modellek, sőt tanárok is, akik sok pénzért cserébe mutatnak magukról arcpirító felvételeket. Lássuk, kik a legnépszerűbb és leggazdagabb pornósok 2023-ban!


 

Korábban is írtunk már olyan Onlyfans celebekről, akik jelenleg a leggazdagabbak és legnépszerűbbek.  Egy angol óvónő is az oldalon keresett pénzből egészíti ki óvónői fizetését. De egy volt magyar Megasztáros Bencsik Tamara is felrakta a képeit az oldalra amikor a pandémia miatt nem volt elég bevétele. Más magyar celebek is ezen a felületen keresik a pénzt. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!