Olcsóbb a benzin és a gázolaj

Citroen C3 Aircross
Közel három mázsával nehezebb az elektromos változat a benzineshez képest
Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a benzin és a dízel üzemanyag esetében érdemi csökkenés ment végbe a júliusi havi átlagárhoz képest. A benzin literéért 7 forinttal, a gázolaj literéért 10 forinttal kellett kevesebbet fizetni, augusztusban, mint júliusban - írta meg a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

 

A mai napon a nagykereskedelmi üzemanyagárak tovább csökkentek, így a háború okozta magas üzemanyagárak letörésével, a kormány intézkedéseinek köszönhetően a lakosság jelenleg 57 forinttal olcsóbban tankolhat benzint, valamint 61 forinttal olcsóbban dízelt azok áprilisi és februári csúcsértékeihez képest 

– olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Az üzemanyag-kereskedők felelősségteljes árpolitikája és az együttműködésük jelentős szerepet játszik abban, hogy a családok védelme biztosított, 

és nem alakul ki az az igazságtalan helyzet, hogy a magyar családok többet fizessenek az üzemanyagért, mint a szomszédos országokban.

A Magyar Ásványolaj Szövetség és a Független Benzinkutasok Szövetségének javaslata alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium egyetértésével, júliusban sor került az üzemanyagárak statisztikai elemzési módszerének finomítására. Ennek eredményeként az árak nyomon követése a korábbi heti összehasonlítások helyett havi adatközlések alapján valósul meg, amely kiszűri az egyes országok sajátosságaiból adódó eltérések túlzott hatását.A KSH jelentése alapján a tárca megállapította,

 hogy a magyar üzemanyagárak továbbra is kedvezőbbek a szomszédos országok átlagárainál, ami megfelel a kormány célkitűzéseinek.

A kormány továbbra is bízik az üzemanyag-kereskedők együttműködésében – zárja szombati közleményét az NGM.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján augusztusban Magyarországon a benzin átlagára 7 forinttal volt kedvezőbb a szomszédos országok átlagáránál, míg a gázolaj ára megegyezett azok átlagával, 

a júliusi magyarországi árhoz képest pedig a benzin 7 forinttal, a gázolaj 10 forinttal volt olcsóbb.

Az EU Weekly Oil Bulletin kimutatásai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin augusztusi átlagára 605 forint volt, ami 7 forinttal, 1,1 százalékkal volt alacsonyabb a szomszédos országok 612 forintos átlagértékénél. A dízel augusztusi átlagára hazánkban 611 forint volt, ami megegyezett a környező országokban augusztusban mért átlagárral.  Augusztusban Magyarországhoz képest a szomszédos országok közül Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában és Szlovákiában is magasabb benzinár volt megfigyelhető, míg a dízelolaj átlagára Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában meghaladta a magyar értéket.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!