XIII. fejezet

XIII. fejezetPaderbornnál kelt rám a Nap -de morc is volt a képe:a buta Földre vetni fényt -sivár a mestersége.Alig vet rá fényt egyfelől,máris sietve készülfényt vetni túlra - s lám, emezlegott már elsötétül.Sziszifuszon a kő kifog,Danaidán a korsó:te Nap, te Nap, hiába sütsz -sötét, sötét e bolygó!... S hajnalpírban, mihelyt a köds a pára szerterezgett -útfélen kőbe vésve állt,ki tűrt egykor keresztet.Ahányszor látlak, fáj szívem,szegény unokatestvér!őrült, ki üdvözíteniaz embert igyekeztél!El is bántak tanácsurakveled... Ki bátorított,hogy féktelen szád Államots Egyházat háborított?Malőrödre, a nyomtatás még föltalálva nem volt,hogy taglaltad vón' könyvben a kérdést, mit rejt a mennybolt. Törölte vón' a cenzor azt, ami aggályos ebben -mert jó a cenzor! s így bizony nem függtél vón' kereszten. A Hegyen kellett volna csak kicsit másképp beszélned- tehetséged hisz' volt s eszed! -, s a jámbort megkímélned.S kiűzni pénzváltót s kufárt! Véletlennek ne véld, ha- szegény rajongó! - függsz tehát, mint - elrettentő példa!<< előző rész    következő rész >>