A Közép-európai Egyetem székházában 14-18 óra között tartandó konferencia címe: "Szembeszállás a klímaváltozással: a kezelhetetlen elkerülése és az elkerülhetetlen kezelése". A rendezvény vezetője Diana Ürge-Vorsatz, a Közép-európai Egyetem Környezettudomány és Környezetpolitika Tanszékének adjunktusa, az UN SEG tagja.
Az UN SEG az ENSZ Fejlődési Bizottságának Tudományos Szakértői Csoportja, amelynek feladata, hogy gyakorlati tanácsokkal álljon elő a klímaváltozásra adható politikai válaszok megvalósítására. A 19 szakértőből álló csoport (köztük az ózonlyuk felfedezéséért Nobel-díjjal jutalmazott Mario Molina) 18 hónapos munkája során azonosította a legígéretesebb technológiákat és módszereket, amelyeket a világ hatékonyan alkalmazhat, valamint tömör javaslatokat tett az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága számára azok megvalósítására.
A konferencia erre a jelentésre épülve próbálja felvázolni azokat a lépéseket, amelyeket a magyar politikának és gazdaságnak kell megtennie. A rendezvényen neves politikusok és szakemberek vesznek részt.
A felszólalók között megtalálhatjuk Persányi Miklós Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztert; Garamhegyi Ábelt, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkárát; Czakó Borbálát, a Magyar Köztársaság londoni nagykövetét; Bokros Lajos közgazdászt és Mika János klimatológust.