Csütörtök délelőtt mindenütt feloszlik az éjszaka foltokban képződött sűrű köd. Reggel 125 méterre csökkent a látótávolság a ferihegyi kifutópályákon, pár órára leállították a reptér forgalmát. A hőmérséklet kora délután már általában 6, 11, késő este -1, +5 Celsius-fok között valószínű.
Estig a Kárpát-medence fölé eleinte száraz, majd északnyugat felől egyre nedvesebb levegő érkezik. Észak, északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet Magyarországon, de még több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Helyenként előfordul kisebb eső. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a délnyugati, később az északnyugati szél.
Eleinte melegfront okozhat fejfájást, migrént, vérnyomás-ingadozást. Ezt követően hidegfronti hatás miatt erősebbek lehetnek a reumatikus fájdalmak. Hosszabbá válhat a reflexidő, amely kockázatosabbá teszi a közlekedést.
Csak Észak-Európában havazik
Európa északi részén többközéppontú ciklonrendszer helyezkedik el, emiatt arrafelé többnyire erősen felhős vagy borult az ég. Elsősorban a frontok mentén fordul elő csapadék; az északnyugati területeken többnyire eső esik, északkeleten pedig havazik. Szicília fölött sekély ciklon örvénylik, amely a déli tájakon okoz gyakran felhős, helyenként csapadékos időt.
Ugyanakkor a Pireneusi-félszigettől Közép-Európán át egészen a Fekete-tengerig anticiklon húzódik, a leszálló légmozgásoknak köszönhetően általában kevés a felhő, napos az idő, csapadékról nem érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet Európa nyugati és déli vidékein többnyire 9, 17, középső tájain 0, +8 fok között alakul. Hideg már csak a Kelet-európai-síkságon van, ahol napközben is mindössze -2, -10 fokot mérnek.